Halmágyi Pál szerk.: Lengyel katonai menekülttábor Magyarcsanádon. A tábor megnyitásának 60. évfordulóján rendezett megemlékezés dokumentumai. A Makói Múzeum Füzetei 99. (Makó, 2003)

Grzegorz Lubczyk nagykövet: Emlékező szavak

csupán a magyarok nyújtottak baráti kezet. A budapesti hatóságok annak ellenére, hogy Magyarország hivatalosan a másik oldalon állt, döntést hoztak a magyar határok megnyitásáról a lengyel menekültek ezrei előtt. Lengyelország és mi, lengyelek erre mindig emlékezünk, és azért is vagyunk ma itt, hogy kifejezzük hálánkat. A lengyel menekültek, polgárok és katonák Magyarországon több mint 150 helyen találtak menedéket. Az egyik hely Magyarcsanád volt. A katonai menekülttáborokról a honvédelmi minisztérium 21. osztálya gondoskodott. Az osztály vezetője nagyon nemes lelkű ember, Baló Zoltán ezredes volt. Bátorságáról és a lengyelek iránti rokonszenvéről tanúskodik, hogy a minisztérium 21. osztályának bejárata felett a háború alatt, egészen a német megszállásig a lengyel államcímer ki volt téve, s ez a németek veszett dühét váltotta ki. Baló Zoltán ezredesnek, úgy látszik, a lengyelekkel rokon lelke volt, és ezt az érzést sosem adta fel. A lengyel katonák tízezrei a magyar vezetőknek köszönhetően, Magyarországon keresztül olyan csapatokhoz kerültek, amelyek az észak-afrikai Tobruknál, majd az Angliáért folyó légi háborúban, és Monte Casinonál, tehát a háború majdnem minden frontján harcoltak. Magyarországon körülbelül 12 000 lengyel katona maradt, és vészelte át itt az egész háborút. Iíjabb Antall József - a későbbi miniszterelnök - a háború kitörésének 50. évfordulója alkalmából 1989-ben szervezett "boglárcsikok" harmadik találkozóján mondotta: "A magyarok egy olyan nemzet, amely mindig tisztességesen bánt a menekültekkel. A történelem folyamán Európa más részein történt különböző pogromok után Magyarország többször a szabadság földjét jelentette sokaknak. Egy olyan kormány, amely ezt nem tenné meg, szembe állítaná magát az ezeréves hagyományokkal." Tájékoztatni szeretném Önöket arról, hogy a nagykövetségünk a lengyel menekültek befogadása 60. évfordulójának megünneplésére gazdag rendezvénysorozatot szervezett, Balatonboglár és Budapest után, ahol emléktáblát is avattunk a Gyorskocsi utcai börtön falán - Antall József családja is jelen volt - a következő ünnepségekre Rákoscsabán, Vámosmikolán, Székesfehérváron és Keszthelyen került sor. Nagykövetségünk mintegy 60 katonai és polgári menekült egyedülálló magyar nyelvű visszaemlékezés-gyűjteményét tervezi kiadni az 1939-1945-ös magyarországi tartózkodásuk idejéről. Honfitársaim eredeti visszaemlékezései bizonyítják, hogy a lengyel magyar-barátság a II. világháború alatt kiállta a próbát. Kapcsolataink ezeréves történetében ez nem az első eset volt, amely a barátságunk igazi voltát bizonyította. Köszönöm a figyelmet. Ambasador Grzegorz Lubczyk Szanowni Węgierscy Przyjaciele ! Ambasada Rzeczypospolitej Polskiej w Budapeszcie wybiła pamiątkowy medal, na którym znajdują się godła Polski i Węgier oraz następujący napis w obydwu językach: "Uchodźcy polscy na Węgrzech. 1939-1999." Na odwrocie medalu znajduje się tylko jedno słowo: "DZIĘKUJEMY" l en pamiątkowy medal przekazujemy tym żyjącym jeszcze Węgrom, którzy w czasie II. wojny działalnością swoją przyczynili się do poprawy losu 9

Next

/
Thumbnails
Contents