Halmágyi Pál szerk.: Az államalaítókról 2000-ben. A VII. Honvéd Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 98. (Makó, 2001)
Blazovich László: Jogalkotás Szent István korában
BLAZOVICH LÁSZLÓ Jogalkotás Szent István korában Amikor a magyarság a Kárpát-medencébe érkezett, Európában már egy, a Római Birodalom bukása óta kialakult új jogrendszer keretében éltek az emberek. A középkori nyugat-európai jogot a római és germán jog formálta alapjaiban, alakította továbbá a földrészen élő egyéb népek, kelták, szlávok és mások jogszemlélete is. Itáliában és a dél-francia területen a római jog hatott elsősorban, míg a Frank Birodalomban a germán jogot követték, amely a római jog normáival szemben, miután törzsi nemzetségi viszonyok között alakult ki, jóval egyszerűbb formákban, és mivel szóban rögződött, általában rövid mondatokban („Akié a tehén, azé a borja, a szegény lóg, a gazdag fizet, stb.") fogalmazódott meg. A Rajnától keletre, ahol a szokásjogban a germán jogintézmények és jogelvek használatával éltek, a római jogot az egyház joga, a kánonjog közvetítette, amelynek elvei és normái azért gyakorolhattak nagy hatást, mert a kor emberének mindennapjaiban a születéstől a halálig jelen volt a vallás és az egyház. A kánonjog alkotmányjogának kialakulásakor pedig a római jog nagy hatást gyakorolt (Ecclesia vivit lege Romana). A távolsági kereskedelemben ugyancsak főképp a római jog intézményeit kellett használni az egyes jogügyletek alkalmával. Gondoljunk a szerződéskötésekre, a hitelek különböző formáira, a kezességre, a szavatosságra és másokra, amelyek írásba foglalásakor jobb híján a római jog fogalmait használták. E jogügyletek megfogalmazására az egyszerű mondatokban leírt eredendően törzsi jog nem volt alkalmas, az ide szükséges fogalmakat nem ismerte. A középkori Európa népeinek joghasználatában különböző jogrétegeket figyelhetünk meg. A lakosság a szokásjog (consuetudo), más néven népjog (jus gentium) világában élt. A szokásjog egyes jogintézményei és -elvei a hosszantartó gyakorlat és használat során váltak elfogadott jogi normákká, amelyeket később lejegyeztek. A germán törzsi szokásjog, népjog a Leges Barbarorum közül megemlítjük a 6-7. században több formában lejegyzett Lex Wisigothorum-ot, a Leges Burgundionum-ot és a Lex Salica-t, a legjelentősebb barbár törvényt, amelynek ugyancsak több variánsa ismert, és érvényességének fő területe Észak-Franciaország volt. A Lex Alemannorum 724 és 725 között keletkezett. Több szerkesztést élt meg. Hatályosságának területét illetően hozzánk keletkezésének területére nézve a legközelebb esett a 741-743/4 között lejegyzett Lex Baiuwariorum. Az itáliai és angolszász népjog részeit megtaláljuk a később lejegyzett törvénygyűjteményekben, mint amilyen az 1114-ben befejezett Quadripartitus. Az ősi, törzsi jogintézmények hosszú évszázadokon át éltek. Példaként néhányat megemlítünk. Tacitus jegyezte le Germania-jában, hogy a házasságkötéskor nemcsak a férfi ad ajándékot nejének (hitbér és jegyajándék), hanem a nő viszonozza azt a sajátjával, legtöbbször fegyverrel, hogy a házasságot jobban megerősítsék. E jogi normát megtaláljuk a 14. század első évtizedében keletkezett budai jogkönyvben. A büntetőjogban érvényesülő jogi elv szerint a bűn elkövetésével a békét megtörték, amelyet helyre kell állítani. A gazdagnak fizetnie kellett, amellyel vagyoni helyzetében következett be számára káros változás, a szegény pedig testével fizetett. A szegény lóg, a gazdag fizet, (der Arme hängt, der Reiche zahlt), mondja lakonikusan a törvénycikk, 55
