Halmágyi Pál szerk.: Az államalaítókról 2000-ben. A VII. Honvéd Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 98. (Makó, 2001)
Török József: A magyar egyházszervezet kialakulása
kiépültekor, az országhatár felé viszont gyakran nem történt pontos kijelölés, amint ezt Esztergom esete mutatja. Veszprémben tényleg hamarabb élt püspök, mint Esztergomban, ám ez még nem jelentette a szabályszerűen, írásba foglaltan megalapított egyházi intézmény meglétét. Helyesebb azt mondani, hogy az esztergomi érsekséggel párhuzamosan szerveződött meg a veszprémi püspökség, mindkettő 1001-ben. Létezett olyan föltevés, ami szerint a királyné, Gizella alapította volna a veszprémi püspökséget, ám a források szerint ő a Szent Mihály arkangyal patrónusságának örvendő székesegyházat gazdagította, hiszen Veszprém a nagyfejedelem feleségének, majd a királynénak volt a szálláshelye; a veszprémi püspök pedig később a magyar királynék kancellárja és koronázója. Az 1009-ben kelt adománylevél a veszprémi püspökséget bőségesen ellátta anyagi javakkal. „Ezért tudja meg Isten szent Egyháza és a mi valamennyi és jövendőbeli hívünk, hogy lelkünk üdvéért négy várat, név szerint Veszprémet, ahol a püspökség székhelye van, Fehérvárat (ti. Székes-), Kolont (Zala megye) és Visegrádot Szent Mihály veszprémi egyházának rendeljük alá, minden templomukkal, kápolnáikkal és oltáraikkal, határaikkal és vidékeikkel." A Dunántúl jelentős része tehát Somoggyal együtt ide tartozott, Somogy fölött a Szent Márton-monostor apátja soha nem gyakorolt főpapi jogkört, mindössze az egyházi tizednek örvendhetett a király jóvoltából. Kalocsa föltehetőleg már 1002-ben püspökségként lett alapítva, ám főpapja, Asztrik hamarosan érsekként működött, s egyházát az érsekség rangjára emelte. A második érsekség - eredetileg püspökség, majd érseki szék, végül érseki tartomány - létrehozását indokolni látszik az a tény, hogy a Dunántúlon és a Felvidék nyugati részén a kereszténység az előző századokban már megjelent és a magyarság körében is több évtizedes múltra tekintett vissza, ellentétben a déli és keleti vidékekkel, ahol némi késésben volt a latin térítés. Ezért vált szükségessé Szent István és munkatársai szemében a kalocsai püspökség érsekség rangjára való emelése, mert a szervezés-térítés más jellegű munkálkodást igényelt az egyházvezetői tisztséget viselőktől; és nyugodtabb tempójú, megszabott mederben zajló egyházi életet lehet föltételezni az északi, meg dunántúli területeken. Természetesen az emberi tényezőt sem szabad kizárni, mert az öntudatos térítő főpapok - akik, ha kellett, életüket is kockáztatták a keresztény hit terjesztése érdekében - tudatában voltak munkájuk jelentőségének, és egyházjogi téren minél kedvezőbb helyzetet akartak kivívni az általuk létrehozott intézménynek, meg mind nagyobb cselekvési szabadságot igyekeztek biztosítani maguknak. Ily módon a szerves fejlődés és az egyéni becsvágy egymást erősítve hozta létre a kalocsai érsekséget, amely a későbbiek során néha és látszólag Esztergom ellensúlyaként szerepelt, ám valójában a magyar egyházat fogta egybe még szorosabban az általa felügyelt területeken. Az egyházi intézményrendszer szerves fejlődése ha nem is teljes értékű, de elégséges magyarázattal szolgál a két érsekség szinte egyidejű keletkezéséhez. Ugyanis Kalocsa alapításával az élet nem torpant meg, ellenkezőleg! Az egri egyházmegyét a kabar Aba Sámuel szállásterületén, Szent János evangélista patrónussága alatt 10041009 között megszervezték. Az ország északkeleti, keleti területeit foglalta magában. A győri püspökség felállítása szintúgy ekkortájt történt, ugyanis Azo pápai legátus jelenlétében e székhelyen állították ki a pécsi püspökség alapítólevelét (1009), amely a pontos határokat is feltünteti. A vármegyerendszer ekkor még hiányozhatott, később Tolna, Baranya, Valkó és Pozsega vármegye létesült a pécsi püspökség területén. A 42
