Halmágyi Pál szerk.: Az államalaítókról 2000-ben. A VII. Honvéd Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 98. (Makó, 2001)

Török József: A magyar egyházszervezet kialakulása

majd a keresztény király nem a földrajzi tájegység, a Kárpát-medence, hanem az azt lakó magyar nép egységbe fogója és ura, tehát a királyságnak inkább perszonális mint geográfiai vonatkozása van; úgy a kereszténységet (hitet és erkölcsöt) hordozó intézmény, az Egyház is, noha a helyi vagy részegyházak adott területhez, központhoz és településekhez kötődnek, inkább személyes, és kevésbé földrajzi jellegű intézmény. Ezért, ha a tízes egység alkalmas volt a templom körüli hívő közösség megteremtéséhez, úgy minden bizonnyal alkalmasnak tűnhetett az egész magyar egyház hathatós egybefogásához. Mindez azonban nem valamiféle gondolati sablon ráerőltetését jelentette a születő magyar egyházszervezetre; hanem ellenkezőleg, a folyamat sikeres befejeződését, vagyis a Kárpát-medence teljes területének püspökségekkel történő lefedését segítő szellemi valóság volt, ami a korabeli fölfogás szerint lehetőségként ott rejtezett a valóság mélyén, s a szervezőknek azt csak felszínre kellett hozni. Mindennek a tízes szám által megvalósított egységnek nem mond ellent sem a püspökségek alapításainak egyértelműen két szakaszra oszlása; sem pedig az az egyedi és csak föltételezhető okokkal magyarázott jelenség, ami az első érsekség, Esztergom mellett a második, a kalocsai érsekség néhány év alatti, egy évtizeden belüli létrejötte. Szent Adalbert, Prága második püspöke 995-ös menekültekor hazánkba magával hozta szerzeteseit, közöttük Asztrikot (aki Anasztázként is előfordul, amennyiben a két név egy személyt jelöl). Ez utóbbi kapta feladatul a fiatal nagyfejedelemtől, Istvántól: menne Itáliába és kérne felségjelvényeket a római pápától a magyar fejedelem számára. Asztrik kevéssel az 1000. év karácsonya előtt II. Szilveszter pápától (999-1003) koronát és zászlós lándzsát, vagyis felségjelvényeket hozott Magyarországra. A koronázást az ismeretlen eredetű Domonkos püspök több püspöktársa segédletével végezte az 1000. év karácsonyán Esztergomban, a protomártír tiszteletére épített egyházban. Azzal, hogy Szent István kérését a pápa teljesítette, az egész keresztény Nyugat tudomására hozta: az új állam és uralkodója önállóságát, mint Szent Péter apostol utóda és a lelki hatalom letéteményese elismeri, jóváhagyja. Az államalapítás meg az egyházszervezés szorosan egybefonódott s a kettős folyamat munkásai nem tudták és nem akarták a teendőket elkülöníteni. István király, valamint segítői számbavették az egyre inkább helyhez kötődő, de még igencsak változatos népesség területi elhelyezkedését és megszülettek a döntések a püspöki és a várispáni székhelyeket illetően. A koronázást az egyházi szervezet kiépítése követte, és Asztrik ebben is jelentős feladatot kapott. Ugyanis 1001 húsvétján II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár Ravennában tartózkodott. Ide érkezett Asztrik István király írásba foglalt kérésével. A magyar egyháztartomány felállítását a pápa jóváhagyta és a kérelmező Szent Istvánt „apostoli hatalomban" részesítette, Esztergomot pedig a magyar egyház élére állította mater et caput (anya és fo) minőségben. A nagyfejedelmi, majd királyi szálláshely, Esztergom ismeretlen eredetű főpapja, Domonkos hatalmas területek fölött gyakorolhatta joghatóságát. Az esztergomi egyházmegye a Dunától északra és észak-keletre eső területeket foglalta magában, egyedül a központ esett a Dunántúlra, némi környező területtel. Ez a sajátos földrajzi helyzet mert Esztergom várát és a környező településeket a veszprémi püspökség területe vette körbe - azt sugallja, mintha a Dunántúlt nagyjából magában foglaló veszprémi püspökség előbb szerveződött volna meg, s csak utána a Felvidék érseksége, vagyis a veszprémi területből utólag szakították volna ki Esztergomot és a környező területet. A szervezők szívesen választottak természetes határokat az egyházi és világi közigazgatás 41