Halmágyi Pál szerk.: Az államalaítókról 2000-ben. A VII. Honvéd Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 98. (Makó, 2001)

Fodor István: Az államalapítás korának hadserege

között készülhettek. Vélekedését azonban alighanem valamelyest módosíthatjuk az újabb megfigyelések alapján. E művészi stílus egyik legszebb emléke ugyanis, egy rangjelző harci balta, a Jütland-félsziget középső részén talált mammeni sírból került elő (innen a stílus elnevezése is), ahol bizonyára Kékfogú Harald dán király egyik hadvezére nyugodott. A gerendákból összerótt sírkamra faanyagát dendrokronológiai módszerrel 970-97l-re keltezték a kutatók. Tehát ekkor vágták ki a sírkamra építéséhez felhasznált fákat s ekkor történhetett a temetkezés is. A sírba tett tárgyak azonban feltehetően egy-két évtizeddel korábban kerültek ki a mesteremberek keze alól, így művészi stílus kialakulását hozzávetőlegesen a 10. század közepére tehetjük, végét pedig talán az első ezredfordulóra. A prágai kard tehát valamikor a 10. század második felébe nyerhette el végső alakját valamelyik észak-európai viking műhelyben. Magyarországra pedig minden valószínűség szerint a 10. század utolsó harmadában kerülhetett. A kard történetéről itt csak röviden annyit jegyzek meg, hogy azt valaha az Árpádok királyi kincstárában őrizték, a magyar kutatás valószínű feltevése szerint 1270-ben került Prágába, n. Ottokár cseh király udvarába. Ez évben, IV. Béla halála után lánya, Anna hercegnő Prágába menekült s magával vitte a kincstár számára hirtelenjében hozzáférhető néhány darabját, amelyek közt a forrás egy kardot is említ. A fegyver nem szerepel a Szent Vid székesegyház első, 1354-ben felvett leltárában, a következő, 1355. éviben viszont már igen „Gladius beati Stephani regis Ungarorum cum manubrio eburneo" (azaz: Boldogságos István magyar király kardja elefántcsont markolattal) felirattal. A leltárkönyvi bejegyzés időpontja miatt az sem elképzelhetetlen, hogy a kardot 1353-ban Nagy Lajos magyar király ajándékozta IV. (Luxemburgi) Károly német-római császárnak és cseh királynak, amikor - a források szerint - más Szent István-ereklyét is küldött prágai udvarába. Sokan vitatták azt a régi feltevést, hogy a prágai kard lehetett-e első királyunk koronázási kardja. (A kornázási jelvények közt lévő mai kard ugyanis jóval későbbi, 16. századi velencei készítmény.) Ezt többen annak alapján vetették el, hogy kopottsága miatt csak használati fegyver lehetett, nem pedig hatalmi jelvény. A fentebb elmondottak alapján azonban magam úgy vélem, ez az ellenérv a továbbiakban nem vehető komolyan számításba. A kardot ugyanis hosszú ideig használhatták annak előtte, hogy Szent Istvánhoz került. Talán menyasszonya, Gizella hozhatta magával hozományul, s nem kizárt hogy Istvánt 997-ben, a Koppány elleni csata előestéjén Hont és Pázmány lovagok ezzel a karddal övezték fel a Garam partján. A csatákban forgatott fegyverből a koronázáskor, 1001. január 1-én válhatott hatalmi szimbólum. A Szent István-kard valamelyest segítségünkre lehet a Szabolcs megyei Dombrád határában, szántás alkalmával előkerült kardkoptató korának megállapításában is. Ennek állatalakos-szalagfonatos díszítése ugyanis ugyanabban a művészi ízlésben fogant, mint a prágai kard ellenzőjének faragásos mintázata. (9.kép) Sajnos, a dombrádi kétélű kard nem került elő, csupán hüvelyének bronz koptatója. A Géza korától átalakuló magyar hadseregben természetesen nem csupán a kétélű kard volt az egyetlen új típusú fegyver. A korábbi, keleti típusú viszonylag könnyű balták és fokosok - amelyek jó példája a Tiszaeszlár-bashalmi I. temető egyik sírjában lelt (10. kép) fokos - mellett megjelennek a nagyobb vágóélű, nehezebb példányok, amelyek közül az egyik a délvidéki Doroszlón került napvilágra. (11. kép 2.) A széles pengéjű doroszlói balta az éllel ellentétes oldalon lévő keskenyebb pengén tompa éllel 23