Halmágyi Pál szerk.: Az államalaítókról 2000-ben. A VII. Honvéd Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 98. (Makó, 2001)
Fodor István: Az államalapítás korának hadserege
10. századi szablyáink alakját tehát rendeltetésük szabta meg: a markolat az él felé hajlik, a keresztvas (ellenző) két vége a penge irányába görbül, maga a penge kecses formájú, enyhén ívelt. Az általános formai jellemzés azonban nem jelenti, hogy a szablyák alakjában ne lennének kisebb-nagyobb eltérések. A Jászjákóhalma határában előkerült szablya ellenzője például egyenes (1. kép 1), a kárpátaljai tiszacsomai (ma: Csorna, Ukrajna, beregszászi járás) 10. századi temetőben lelt szablyának majdnem teljesen egyenes, széles pengéje van (1. kép 2), ezzel ellentétben az Eger-Répástetőről származó fegyver pengéje erősen ívelt. Az előkelők szablyáinak szerelékeit kiváló mesterek nemesfémből készítették. E pompás díszü fegyverek jeles emlékei 10. századi ötvösművészetünknek is. Ujabban Tiszasülyön, Rakamaz-Strázsadombon (2. kép) és Karoson kerültek elő ilyen szablyák. Az egyik karosi szablya markolatán ún. ujjelválasztó veretek vannak, amelyeknek párhuzamait az Észak-Kaukázus kazár kori alán temetőiből ismerjük, ahol jó néhány díszes szablya is előkerült. Éppen díszes szerelékü szablyáinkhoz (Tarcal, Geszteréd, s az imént említettek) való hasonlósága alapján erősödött meg kutatásunkban az a nézet, hogy a Bécsben őrzött pompás művű ún. Attila- vagy Nagy Károly-kard szintén magyar fegyverkovács és ötvös mester műhelyében készült. E hasonlóság azonban korántsem olymérvű, hogy a származás kérdését egyértelműen megoldottnak tekinthetnénk. A bécsi szablya szalagfonatos-palmettás mintakincse, a penge berakásán lévő sárkányalakok (3. kép) eddig ismeretlenek honfoglalás kori díszítőművészetünkben. Nemrég megjelent dolgozatomban arra a következtetésre jutottam, hogy lényegében jó nyomon indult el Fettich Nándor a bécsi fegyver vizsgálatakor: a rajta levő ornamentika az északi germán-viking és a steppe művészetének elemeit ötvözi. Készülési helyként ezért a 10. században önálló arculatot öltő kijevi varég-rusz területek jöhetnek számításba, vagy pedig Magyarország, ahol a fejedelmi és főúri ötvösmühelyekben kijevi iskolázottságú mesterek is dolgozhattak. Korántsem véletlen, hogy éppen egy kijevi sírból került elő az ún. Hvojnovszkij-szablya, amelynek, pengéjén indás-palmettás berakás van. A kijevi és magyar ötvösműhelyek közötti kapcsolatot szemlélteti a tiszavasvári szablya és a kijevi Aranykapu mellett talált kard hasonló díszítése is: a szablya keresztvasát és hüvelyének függesztőfülét, a kijevi kard ellenzőjét és markolatgombját ezüst- és rézhuzalfonatból álló, ún. kalászmintával díszítették. (4. kép) (De hasonló kalászmintás berakás ékesítette a beregszászi szablya markolatát és az egyik -régi ásatásból származó - karosi kengyelpárt is.) Fettich Nándor tehát kétségkívül jól sejtette a bécsi szablya készülési helyét. Annál kevésbé erősítették meg az újabb adatok a fegyver készülési idejére vonatkozó elképzelését. Ő ugyanis úgy vélte, hogy az még a honfoglalás előtt, a magyarok kijevi, vagy Kijev környéki tartózkodási idején került ki valamelyik ottani neves fegyverkészítö műhelyéből. (S nem csupán e szablyát vélte honfoglalás előtti keleti készítménynek, hanem a honfoglalóink sírjaiból napvilágra került pompás ötvöitárgyakat is.) Mára azonban kétségtelenné vált, hogy a szablya nem készülhetett a 10. század közepénél korábbi időben, s valószínűleg 1000-nél későbben sem. Ha Magyarországon készült, feltehető, hogy - amint Györffy György gondolta - a mindenkori trónvárományos herceg méltóságjelző fegyvere volt. Lehet tehát, hogy szereplője lehetett az 1059-es híres várkonyi jelenetnek, amikor András királyunk öccsét, Béla herceget - annak titkolt szándékát kifürkészendő - választás elé állította: a királyi méltóságot jelképező korona 19
