Halmágyi Pál szerk.: Húsz éves az Espersit- ház (1979–1999). A Makói Múzeum Füzetei 97. (Makó, 2001)

Szabocsi Miklós: Leltár után (Egy József Attila kutató töprengései)

SZABOLCSI MIKLÓS Leltár után (Egy József Attila kutató töprengései) „Kész a leltár" - ezzel a címmel jelent meg József Attila könyvem. Leltár után, ezt a címet adtam előadásomnak, de a leltár előttről is szeretnék beszélni, azokról az időkről, amikor először jártam itt Makón József Attila nyomában. Segítőtársam mindvégig Péter László volt. Nagyon romantikus körülmények között dolgoztam, nem volt határsáv engedélyem. Nehéz volt Péter László lakásáról, Szőregről Makóra jutni. Jól emlékszem, hogy a kertek alján mentünk a vasútállomáshoz. Azokban az időkben még itt Makón élt néhány kortárs, aki ismerte József Attilát, elsősorban Diósszilágyi Samu főorvos úrra gondolok, de másokra is. Még itt a Megyeháza körül söprögetett színes, tarka ruhájában Ria, Sajtos Valéria, aki József Attila barátjának, Sajtos Gyulának volt féltestvére, de tulajdonképpen szeretője, és aki meg is írta emlékiratait, amelyek szerint minden fontos verset hozzá írt József Attila, és többször, állandóan feleségül akarta venni. Még valamennyit észlelhettem a régi Makóból is. A mai nagy bérházak helyén egy rendkívül széles piactér volt. Kimentem Péter Lászlóval a makói Maros-partra, ahol József Attila „Megfáradt ember"-e és más verse született. Most, a nagy pályakép befejezése, a „Kész a leltár" megjelenése után néhány újabb gondolatomat osztom meg önökkel: A legelső kétely, aggály, probléma számomra az, hogy kell-e egyáltalán ilyen monográfia. Szüksége van-e a nemzeti tudományosságnak, a nemzeti öntudatnak egy ilyen méreteiben hatalmas műre? Szükség van-e komplex élet- és pályarajzra? Akik irodalomelmélettel foglalkoznak, jól tudják, hogy sok irodalomtörténet író és filozófus a biográfiának a létét, a mű és élet összefüggésének a létét is megkérdőjelezi. Az én célom tulajdonképpen hármas volt. Szerettem volna a kort bemutatni, az irodalmi és a történelmi kort, éspedig magyar és világirodalmi távlatban, szerettem volna a műveket elemezni, és igenis izgatott a költő emberi képe, emberi sorsa, ha úgy tetszik, biológiai énje is. A munka elvégzése után, tehát leltár után is úgy gondolom, hogy szükség van arra, hogy minél több magyar íróról legyen nagymonográfia. Ha jól emlékszem, Voinovich Géza Arany János életrajza óta nem nagyon született ilyen komplex, nagy monográfia, pedig önmagában, és olyasfajta embernek, mint József Attilának az emberi sorsa, kínlódása és viszonya kortársaihoz, korához, szerelmi ügyei, betegségei egyaránt fontos kérdések. Persze egy munka sosincs befejezve. Aki könyvet ír, vagy akár cikket ír, tudja, hogy mihelyt megcsinálta a korrektúrát, az utolsó oldalt aláírta, abban a pillanatban kezdenek új dolgok eszébe jutni, abban a pillanatban elavult valami abból, amit írt. Tehát bele van kódolva a munkába az, hogy folytatni kell. Én is így vagyok ezzel, és a József Attila monográfiám is biztos továbbírásra, továbbolvasásra, továbbfejlesztésre vár. Mindenekelőtt mindig új és új adatok, kéziratok bukkannak föl. Hadd mondjak el pár példát. Pesten lakik egy - Péter László által is jól ismert - szenvedélyes és rendkívül szerencsés kezű kézi rat gyűjtő, aki a saját maga által majd megalakítandó múzeum számára dolgozik - Kiss Ferenc -, és nagyon sok dokumentumot, nagyon sok új levelet szerzett meg és bányászott ki, amelyek máris egy kicsit megváltoztatják néhány ponton 11