Halmágyi Pál szerk.: A makói terroristák pere (A Návay-per) 1919–1921. A Makói Múzeum Füzetei 96. (Makó, 2001)

Az ítélet részletes indoklása

Az ítélet VIII-IX. részében megállapított zsarolás vétségeiben a kir. törvényszék Cser József és Buró Nacsa Péter vádlottak bűnösségét beismerésük, dr. Galambos Emil, Korcsmáros János tanúk vallomása alapján megállapított s a rendelkező részben kifej­tett tényállás alapján állapította meg. Kiss Ernő vádlott tagadta, hogy igazgatás bűntettének címén vád tárgyává tett cselekményeket elkövette volna, csak azt ismerte be, hogy mint a leszerelt katonák megbízottja intézett azokhoz, gyűléseiken felvilágosító, sokszor csillapító beszédeket. A kir. törvényszék azonban Urbanics Kálmán tanú vallomásának ide vonatkozó ama tartalma alapján, hogy a vádlott volt az első, aki nyomtatott fölhívást bocsátott ki Makón, még a proletárdiktatúra kikiáltása előtt, amelyben felszólította a kommunistá­kat, hogy gyülekezzenek a lúdpiacon, Csala Ferenc tanú azon vallomása alapján, mely szerint a vádlottat több ízben hallotta a háza előtti téren hordóra állva beszélni, s több ízben használta azt a kifejezést: „Le a burzsujokkal, lámpavas van elég, amire felaggatjuk"; Gyermán János tanú azon vallomása alapján, hogy a vádlott hol a városháza erkélyéről, hol a lúdpiacon állandóan izgatta a tömeget, különösen a vagyonos osztály ellen, s beszédeiben „lámpavasra a burzsujokkal" kifejezést használta; Oláh József tanú azon vallomása alapján, mely szerint hallotta, midőn vádlott egy alkalommal az egybegyűltekhez intézett beszédében azt a kijelentést tette: „Lámpavas­ra, aki nem tart velünk, lámpavasra a burzsujokkal", Diós István tanú vallomása alapján, aki szintén hallotta a vádlott e kitételét: „Lámpavasra a burzsujokkal", dr. Daróczy Mátyás tanú vallomása alapján, mely szerint a vádlott gyűléseken véres szájjal beszélt, a polgári és vagyonos osztály ellen, dr. Sukovich Ödön tanú vallomása alapján, mely szerint vádlott több gyülekeze­ten, minden alkalommal a proletárdiktatúra kitörése előtt és után, még a kivonulás előtti héten is, a vagyonos osztály ellen gyűlöletet szító beszédeket tartott, a „nagyhasú" jelzővel kapcsolatban a vagyonos osztályt lámpavassal fenyegette, és végül dr. Galambos Emil tanúnak ama vallomása alapján, hogy a vádlott a lesze­relt katonák témáit fejtegetve, szidalmazta a csendőröket, s hogy beszédeinek hangja a polgári és vagyonos osztály elleni gyűlöletre mutatott, és beszédei a proletáruralom fenntartása érdekében folytatott fejtegetést tartalmazták, a kir. törvényszék bizonyított tényállásaként állapította meg, hogy Kiss Ernő vádlott a rendelkező részben meghatározott időben és helyen nyilvánosan a jórészben a proletár diktatúra híveiből toborzott gyülekezeten több alkalommal, melyek naptárilag és számszerűleg megállapíthatók nem voltak, a proletárdiktatúra híveit s illetve az ily módon még abba a táborba belépésre serkentetteket, a fent megjelölt kijelentéseivel és a fent körvonalazott szellemben tartott beszédeiben, tehát arra alkalmas módon a pol­gári, különösen a vagyonos osztály elleni és a csendőrség tagjai ellen gyűlöletre izgatta. Minthogy vádlottnak ez a cselekménye a Btk. 172. §-ban meghatározott s az 1912. évi LXIII. t. cz. 19. §-a szerint minősülő izgatás bűntettének összes ismérveit kimeríti, a rendelkező rész értelmében volt bűnösnek kimondandó. 84

Next

/
Thumbnails
Contents