Halmágyi Pál szerk.: A makói terroristák pere (A Návay-per) 1919–1921. A Makói Múzeum Füzetei 96. (Makó, 2001)

Az ítélet részletes indoklása

INDOKOLÁS A kir. törvényszék a befejezett főtárgyaláson emelt, az írásbeli vádindítvány s a főtárgyalás anyagára támaszkodó végindítványban foglalt vádak felett ítélkezvén, a bizonyítási anyag gondos méltatása után megállapította, hogy a tárgyalt bűnügy méreteinél, az abban cselekvőleg szereplő bűntettesek és bűnrészesek, a szenvedőleg szereplő véres áldozatok, a személyes szabadságuktól megfosztott, testileg, lelkileg, sanyargatott és az anyagi javakban károsult sértettek nagy számára, de különösen az elkövetett bűncselekmények tömegére, azok elkövetésének módjára, idő és térbeli viszonyaira tekintettel kilép a mindennapi bűnügyek keretéből, de sajnálattal állapította meg azt is, hogy a bűncselekmények elkövetésében tettesi vagy bűnrészesi minőségben részt vevők igen csekély számban voltak a bíróság elé állíthatók és hogy az ideállítottakkal szemben is, bűnösségük bizonyítása, — a nyomozat elé gördült számtalan legyőzhetetlen nehézség, főleg a bűncselekmények elkövetésének távol eső időpontja; s ebből folyóan az egyébként is súlyos lelki rázkódtatásokat átélt tanúk visszaemlékezésének, különösen felismerési képességének csökkenése következtében, — sok esetben nem vezetett olyan sikerre, hogy a bírói mérlegelés rostáján leszűrve a bírói lelkiismeretet megnyugtató, lesújtó ítélet hozatalára elegendő lett volna. Sajnálattal látja a kir. törvényszék, hogy a mintegy 30-35 terrorista, 150-200 vörösőr és vezetői közül, kik Budapestről 1919. évi április hó 25-én délután indultak el, és ehhez ha nem is büntetőjognak merev értelmében, de a közönséges értelemben vett bűnbandához utóbb csatlakozó kisebb és nagyobb bűnösök közül, akik a visszatérés, helyesen a gyáva menekülés útjában, 11 ártatlan, gálád módon meggyilkolt, részben még megtorlásra váró tetemet, nagy számú kirabolt, megzsarolt proletárt, vagyonos polgárt, inézetet és közintézményt, testileg és lelkileg meggyötört férfit és nőt, árvákat és özvegyeket hurcoltak el, vagy hagytak maguk után, akik az ellenséges megszállás alá kerülő városokból nem csak a pénzintézetek és közintézmények és magánegyének pénzét és értéktárgyait, nem csak a vagyonos osztály feleslegét, hanem a földhöz ragadt proletárok utolsó betevő falatját, egyetlen jószágát, fél kenyerét, az ellátatlanok részére felhalmozott készletet, s a birtokos polgárok éléstárában a bekövetkező gazdasági munkát teljesítő nincstelenek részére gyűjtött legszükségesebb élelmiszereket, de ruha neműeket is, Budapestre hurcolták, hogy ott a mindent felforgató kommunizmus Molochjának feláldozzák s abban maguk is dúskáljanak, akik a gúnykacaj közt halálba küldött áldozatoktól elszedett értékeken és ruhadarabokon nyugodt lélekkel megosztoztak, nem vehették el ezúttal méltó büntetésöket. A kir. törvényszék a vádlottaknak a vádbeli cselekmény idejében az úgynevezett tanácsköztársaság kötelékében betöltött szerepét, és a célt, melyet cselekményök elkövetésével elérni törekedtek, megvizsgálván, megállapította, hogy az elítéltek valamennyien a tanácsköztársaság valamelyik szervéhez tartoztak és hogy valamennyien a proletár diktatúra fenntartása, de Kiss Ernő vádlott még annak megalapítása érdekében is, követték el a terhükre megállapított bűncselekményt. 50