Halmágyi Pál szerk.: A makói terroristák pere (A Návay-per) 1919–1921. A Makói Múzeum Füzetei 96. (Makó, 2001)
Az ítélet részletes indoklása
Annak magyarázata pedig, hogy ugyanazon körülmények között, Gajdi István miképp menekült meg a haláltól, nem volt megtalálható, mert ha való is, hogy az onnan már eltávozott Varga János maga is megsokallta a dolgot és oly kijelentést tett, hogy négyet kellett volna kivégezni, ti ötöt végeztetek ki, Gajdi István érdekében már későn érkezett volna. A Cs. Varga Ferenc sérelmére elkövetett gyilkosság esetéből kifolyóan emelt vád tekintetében terhelő adatot szintén nem talált a kir. törvényszék. Az a bizonyított körülmény, hogy a nevezett sértett és atyja között, a vasúthoz kísérés közben, a beszélgetést megtiltotta, valamint valóság esetén sem az a körülmény, hogy előző napon Csirkés Varga Ferencet a fogházban arcul ütötte, a bűnösség megállapítására, bizonyítékul nem szolgálhat. A Nagy Péter vádlott ellenében megállapított tényállás, s illetve a Csirkés Varga Ferenc sérelmére elkövetett gyilkosság bűntettében Nagy Péter vádlott bűnsegédi bűnösségének megállapításában kifejezésre jut egyfelől a bűnsegédi bűnrészes kilétének megállapítása, másfelől az is, hogy Nagy Péter cselekménye után, már bűnrészesi tevékenységre, a tettesek nem voltak utalva. A vád arra támaszkodik, hogy Csirkés Varga Ferenc megölésére a tetteseket a vádlott azzal bírta reá, hogy az első 3 gyilkosság megtörténte után, Nagy György István ezt kiáltotta oda a kocsihoz: „Szólítsátok Csirkés Vargát, majd lejön", „Csirkés Vargát haza fogjuk küldeni." Számos tanú vallotta, hogy ily kijelentés elhangzott, azok is, akik a vádlottat korábban ismerték vagy később az úton, élelmiszerek kiosztása alkalmából megismerték s a vádlottat nyelvhibáiból eredő dadogó beszédje miatt könnyen felismerhették volna, a tanúk azonban Nagy György István vádlott ellen terhelő adatot a főtárgyaláson ide vonatkozólag sem szolgáltattak. Arra nézve, hogy megjelent a vádlott a szóban forgó kocsi előtt, beismerésén kívül több adat van. Védekezése szerint, ittasság után álmából Hódmezővásárhelyen lövöldözésre ébredt fel s akkor értesült a történtekről. A kocsihoz ment, akkor vezették éppen az utolsót, Meszes Horváth Jánost; célja az volt, hogy megakadályozza a további vérontást. A bizonyítás anyaga idevonatkozóan ingadozó, azonban nem a már említett Gajdi István, sem Micsik Mátyás, sem Erdei István tanú nem nyújtottak bizonyítékot arra nézve, hogy Nagy György István vádlottat Csirkés Varga Ferenc sérelmére elkövetett gyilkosságban bűnrészesség terhelné. Annak bizonyítása — ha ugyan ily bizonyítékra egymagára ítélet alapítható is lenne —, hogy Nagy György István a kommün bukása után tanúk előtt elbeszélte, miszerint Csirkés Varga Ferencet ő ölette meg, sikerre nem vezetett. Minthogy a felhozott bizonyítékok mérlegelése utána kir. törvényszék álláspontja szerint az, hogy Nagy György István a fentiek szerint vád tárgyává tett cselekményeket elkövette volna, bizonyítást nem nyert, vádlottat, a kettő rendbeli gyilkosság bűntettében felbujtói bűnrészesség miatt ellene emelt vád alól a rendelkező rész értelmében felmentette. 103