Papp János: A makói műkedvelő színjátszás története (1870–1944). A Makói Múzeum Füzetei 94. (Makó, 2000)

III. 1920-1929

III. 1920-1929 A korszak két legjelentősebb csoportja: a Makói műkedvelők (1920-1925), az Ébredő Magyarok Egyesületének színjátszói (1920-1927) —Új utakon: a Makói szervezett munkások gárdája (1924-1925) —Egyházi szervezésben: a Leány ijjűsági kongregáció műkedvelői (1926-1929) — Alkalmi együttesek sora (1920-1929) Az 1920-as évvel kezdődő új korszak beváltotta a műkedvelő színjátszás megújulásában bízó várakozásokat. A nyugvópontra jutó politikai és hadi események kedvező körülményeket teremtettek a polgári igények, így a színészet iránti érdeklődés kielégítésére. Rövid idő alatt (1920-1921) nyolc(!) csoport alakult. A változatos és sokszínű kínálatot biztosító együttesek közül különösen a hosszabb időn át tevékenykedő Makói műkedvelők néven szereplő gárda valamint az Ébredő Magyarok Egyesületének (EME) színjátszói jeleskedtek. Városszerte érdeklődést keltő fellépéseik minden alkalommal telt nézőtér előtt kerültek színre. A korszak figyelemre méltó együttese volt a Makói szervezett munkások gárdája is. Bátor kezdeményezésként zenés művek bemutatására is vállalkoztak, — igen nagy sikerrel. Az évtized második felében különösen a Leánykongregáció műkedvelői jeleskedtek. Az említetteken kívül a 20-as években még további 21 (jórészt csak egyetlen előadást produkáló) csoport lépett fel. (Munkások, gazdaifjak, vallási csoportok, cserkészek, úri műkedvelők stb.) Emlékezetes eseményként színjátszóink ünnepi előadással, két darabjának színrevitelével (1928. április 1. A/124.) köszöntötték Porzsolt Kálmán színműírót,

1

2 aki a bemutatón személyesen is megjelent. Megvonva a korszak mérlegét megállapíthatjuk, hogy ezekben az években jelentős előrelépés jellemezte városunk műkedvelői színészetét. A nagyszámú csoport sokféle játékstílust képviselt, változatosabbá vált a bemutatott darabok műfaji megoszlása: a többséget ugyan továbbra is a népszínművek jelentették, azonban sikeres próbálkozások történtek operettek, színművek színrevitelére is. Több csoport is kísérletet tett helyi szerzők darabjainak műsorra tűzésére (A/93., 106.), — kevés sikerrel. A dilettáns alkotások bemutatóit óhatatlanul elmarasztalás kísérte. A helyi újságok kritikusai őszintén megírták a valós helyzetet: „Maga a darab a szerző nagy olvasottságára, magas intelligenciájára és némi írói készségre vall, bár új gondolat, eredeti eszme csak hellyel-közzel csillan meg a műben. Nem egységes, kevés benne a cselekmény s a kevés cselekmény is széthull..."

1

3 (A/106.) „A darabnak a meséje bájos, jó novellatéma, de soványnak bizonyult egy hosszú színműhöz. A cselekményt sok apró és legtöbbször indokolatlan jelenet hátráltatja, akasztja... Úgy érezzük, a színmű nem komoly drámaírói intencióval készült, hanem 13