Kőszegfalvi Ferenc – Borus Gábor: Espersit János és könyvei. A Makói Múzeum Füzetei 93. (Makó, 2000)

Kőszegfalvi Ferenc: Espersit János és könyvei

a marxista szerzők, Adler, Bebel, Kautsky jártak így, de Balázs Béla, Bíró Lajos, Ignotus, Jászi Oszkár s még sokan mások. A könyvtár a frontok átvonulását szerencsésen átvészelte. Bár megkapta a vagont a kiürítéshez, a zűrzavarban sikerült elszabotálni a berakodást, s így a gyűjtemény, hála a könyvtáros csöndes bátorságának, a múzeum kincseivel együtt itthon maradt. Egy másik, kisebb kollekciónak, a munkásotthon könyvtárának őre, Bodrogi János, a háború után a városi könyvtár kezelője, így írt a német megszállás idejéről: „1944 tavaszán azzal a váddal kerültem a rendőrség elé, hogy a zsidólistán szereplő marxista könyveket nem szolgáltattam be (ami igaz is volt), megijesztgettek, megfenyegettek, hogy internálnak. Vártam is, de úgy látszik, hogy meggondolták, én is itthon maradtam, a könyvek is."

1

9 1945-46-ban már A fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke című index négy egymást követő listája alapján selejteztek. A háború után a koalíciós években a „demokratikus" selejtezés, a gyakori könyvtárosváltozás, a lazább kölcsönzési fegyelem, baráti kölcsönzések következtében ugrásszerűen megnőtt az állományból kivont, elveszett könyvek száma; az 1949. évi számvevőségi vizsgálat a 18 170 kötet mellett másfél ezer hiányzóról adott számot. (A felgyülemlett hiány egy része azért valószínűleg régebbről való lehetett, hisz hivatalos törlés régóta, vagy talán még soha nem volt a könyvtárban.^ A hiánylistán szereplő könyveket ebben az évben polgármesteri engedéllyel törölték."

0 1949-ben — amint a leltárkönyvi bélyegzőlenyomatok Claude Farrere, Gobineau vagy Herczeg Ferenc nem egy művének címe mellett tanúsítják — az Országos Könyvtári Központ 09088. és 09494. számú rendeleteiben közölt jegyzékek szerint is irtották a könyveket. Némely esetben talán okkal, legalábbis magyarázhatóan, sokszor azonban oktalanul, vakbuzgón. A könyvtáros rövid úton, saját hatáskörében is kivont néhány kötetet a forgalomból, amint azt például Wyhs Béla: Nem! Nem! Nem! című könyve bizonyítja. A helyi kiadású, irredenta [?] regény címlapján Bodrogi János kézírásával ugyanis ezt olvashatjuk: „Az olvasók kívánságára forgalomból kivonva. 1946. V. 27." Ha nem nagy számban is, de a leltárkönyvek Espersit-tételeiben is előfordulnak a „Demokráciaellenes", „Ponyva, selejtezve" megjelölések. (Például Georges Ohnet, vagy ahogy írták, Ohnet György munkáinál.) A jobb sorsra méltó városi gyűjteménynek nemcsak az éppen hatalmon lévő rendszertől kellett félnie a nagy társadalmi-politikai változások idején, hanem voltaképpen saját igazgatójától is. Galyasi Miklós (1903-1974) 1949-50-ben, a könyvtár és a múzeum különválasztása előtt a gyűjtemény értékesebb művei, régi folyóiratai közül több száz kötetet egyszerűen átleltároztatott a múzeum kezeletlen, föltáratlan, alkalmi kis zárt könyvtára számára. Az összevont kulturális intézmény, a könyvtár, múzeum és képtár igazgatója, a Tornyai Társaság megalapítójaként, művészettörténészként, költőként vált ismertté a városban még a háború előtt, utána pedig a helyi kulturális élet egyik irányítója lett. Erdemeinek csorbítása nélkül le kell azonban szögeznünk, hogy igazgatói működése a könyvtár számára nem volt előnyös. Bibliofil egyéniség volt, de a könyvtári munkához sem képzettsége, sem tapasztalata nem volt. Sokféle tisztsége miatt (a Tornyai Társaság elnöke, a Puszták Népe főszerkesztője, stb.) a gyűjteménnyel nem is ért rá foglalkozni, amikor pedig foglalkozott, az, mint láttuk, káros volt. Szerinte olyan „mozgékony népkönyvtár" számára, mint a városi, csak „ballaszt", fölösleges 15