Kőszegfalvi Ferenc – Borus Gábor: Espersit János és könyvei. A Makói Múzeum Füzetei 93. (Makó, 2000)

Kőszegfalvi Ferenc: Espersit János és könyvei

teher a tudományos anyag. „A népkönyvtár anyaga a demokratikus könyvtári elvek alapján a gyakorlati használat részére elkülönítendő a tudományos anyagtól." Ezt a múzeum „szakkönyvtárának" kell átvennie, hogy „szakembereknek, búvárkodóknak" rendelkezésre bocsáthassa. Mint a tanácshoz intézett beadványából kiderül, szándékában állott a városi könyvtár állományából minden régi (1850 előtti) és tudományos jellegű művet (csak az olvasmányokat, szépirodalmat hagyva ott) a múzeumba átirányíttatni."

1 A könyvtáros ellenállása, illetve idő hiánya miatt szándéka nem valósult meg teljesen, „csak" 660 kötet néprajzi, régészeti, várostörténeti mű és több tucat évfolyam bekötött folyóirat került át a múzeum zárt gyűjteményébe. Az Espersit-kötetek közül a „Múzeumi tudományos könyvtárba átvéve" feliratú bélyegző lenyomata ötvenegy leltárkönyvi bejegyzésnél található. Az 1949-i, említett számvevőségi vizsgálat nyomán töröltek közül 47 kötet volt valaha Espersité. (Ebben az 1949-i jegyzékben szerepeltek egyébként az 1945-46-ban a rendőrség, államvédelmi hatóság által, elismervény nélkül elhurcolt „fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus" sajtótermékek is.) Amint bejegyzés vagy bélyegzőlenyomat tanúsítja, a „zsidó" billogot a makói bibliofil 27 kötetére sütötték rá, az Országos Könyvtári Központ 1949-i selejtezési utasításai alapján pedig 25 Espersit-könyvet vontak ki az állományból. A semleges, semmitmondó „selejtbe téve", s a jelzés, vagy bélyegzőlenyomat nélkül csak kihúzott tételeket is ideszámítva összegzésképpen azt a meglepő konklúziót vonhatjuk le, hogy az Espersittéka a hódmezővásárhelyi városi könyvtárral való közös élete első szűk húsz évében, 1950 végéig, a politikai változások ellenére tulajdonképpen épp maradt, lényegében nem szenvedett súlyosabb károkat; állományának durván számítva csak (?) mintegy 15%-át vesztette el. Ezerötszáznyi kötetből körülbelül kétszáz könyvet, folyóiratot. Az Espersit-gyűjtemény ekkor még nem szenvedett súlyosabb károkat, pedig a könyvtár társadalmi kulturális hátterét pusztító változások már 1949-ben megkezdődtek. A régi, városi közkönyvtár, a „polgári" kölcsönkönyvtár ideje, — ahol az egyszem könyvtárkezelő (nem könyvtáros!) hetenként kétszer-háromszor „könyvosztást" tartott az összesen 4-500 olvasónak az évente körülbelül háromszáz kötettel gyarapodó állományból —, a nyugalmas, kissé zárt intézmény ideje a háború után nemsokára lejárt. 1948 után, a voluntarizmusba forduló kulturális forradalom Vásárhelyen is módszeres elszántsággal látott hozzá a polgári könyvkultúra intézményi-szervezeti rendszerének, objektumainak szétzúzásához. Miután egyetlen állami üzlet kezdett el működni, hat könyvesbolt szűnt meg, öt nyomdát államosítottak. Fölszámolták a városi könyvtár „hátországát" jelentő kisgyűjteményeket: megszüntették a város ötven olvasókörét; kiselejtezték, majd 1951 elején elkobozták a még működő két magán-kölcsönkönyvtár anyagát. Mindezek pótlását, helyettesítését a rendkívül egyszerű közművelődési könyvtárak, az úgynevezett népkönyvtárak gáttalan szaporításával, az olvasók számának állandó, versenyszerű emelésével kívánták elérni. 1949-től 1952-ig a városi könyvtár állománya is alapjaiban változott meg. Az első időszak „minőségi változásai", a kényszerű selejtezések, elkobzások után ezekben az években ugrásszerű mennyiségi gyarapodás észlelhető, ez azonban az állomány felhígulását is jelentette. A korábbi háromszáz kötetes évi fejlesztés átlag 950-re ugrott, ám a kiadók, s a Népművelési Minisztérium ajándékaként érkező új könyvek tartalmukban és külalakjukban is gyön16