Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)
Soós István: Az újkortörténész Mályusz Elemér
munkát, hanem beismerte volna, hogy valami belső törés következtében általában képtelen az önálló magyar művelődés fejlesztésének terheit hordozni s így a XVIII. századi bécsi gyámkodást eleve szükségesnek tekinti. Ilyen zsákutcába vezet Szekfű súlyos megállapítása, hogy a XVI—XVII. században a királyságbeli (azaz magyar) lakosság műveltségében mozdulatlanságra volt kárhoztatva." Mályusz — protestáns szellemiségétől is vezérelve — élesen bírálta Szekfűnek a Rákóczi-szabadságharc tolerancia-gondolatáról vallott nézeteit is. Ez nem volt újdonság Mályusz kritikáiban, hiszen már egy évvel korábban, a Rákóczi-emlékkönyvben megjelent tanulmányában is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Álláspontja szerint a magyar barokk a Rákóczi-korral lényegében lezárult, és már a 17. században az erdélyi országgyűlés, továbbá a linzi béke határozatai nyomán „megvalósult a szabad vallásgyakorlat, a modern tolerancia-gondolat teóriája Magyarországon", azaz biztosították a lelkiismereti szabadságot mindenki számára, s mindez mintegy előrevetítette azt, hogy nyugateurópai felvilágosodás eszméi, a felvilágosult gondolkodásmód a vallás és a hit dolgában meglehetősen korán termékeny táptalajra találtak hazánkban. Ezzel a „magyar" szellemű vallási toleranciával szemben Szekfű a barokk katolicizmus Habsburg eredetű, intoleráns és magyarságellenes szemléletét állította szembe, mely utóbbi Mályusz szerint alapjaiban elhibázott álláspontot tükrözött." 8 Ezen túlmenően különösen kárhoztatta Szekfű teóriájában, hogy neki (ti. Szekfűnek) „tetszik, hogy a katholikus vallás uralkodóvá vált minden tekintetben, úgyannyira, hogy a plébános még a protestáns jobbágytól is megkapja a stólát, az otthonosnak érezheti magát a XVIII. században, mert hiszen ez, elfordulást jelentve a Rákóczi-kortól, uralkodóház és katholicizmus elől mindent elhárított." 2 9 Merőben eltérő volt Mályusz véleménye az erdélyi puritánok megítélésében is. Amíg mozgalmukban Szekfű valamiféle elszigetelt jelenséget látott, és elméleteiket csupán egy-egy személy eszmevilágára korlátozta, addig Mályusz megítélése szerint éppen ezek a puritánok tekinthetők a vezérlő fejedelem mellett a lelkiismereti szabadság letéteményeseinek illetve előkészítőinek Magyarországon. Apuritán mozgalom ugyanis „a református magyar jobbágyság számára a lelkiismereti szabadságot, lelki dolgaiban az önrendelkezést a református nemesekkel szemben" kívánta biztosítani. 3 0 Szekfű cáfolta Mályusz elméleteit, többek között hangsúlyozva, hogy a vallási türelem nem valósult meg igazán a 18. század végéig Európában, így aligha tekinthető Magyarország e tolerancia előfutárának. Az erdélyi puritanizmus képviselőinek — bár elismeri, hogy a vallási tolerancia elvét valották — nem volt igazán társadalmi bázisuk, így mozgalmuk elszigetelt maradt. Különösen személyes sértésnek vette, hogy Mályusz személyében a magyarországi Habsburg-uralom védelmezőjét, könyveit, tanulmányait pedig „valami Habsburg-párti, legitimista, jezsuita vitairatnak nézi." 3 1 Mályusz a tolerancia-gondolatról vallott nézeteit a legtökéletesebben és legalaposabban II. József 1781-ben kiadott türelmi rendeletéről írott monográfiájában fejtette ki." Ebben sikerrel érzékeltette az állam és az egyház viszonyán keresztül a 18. századi protestáns egyház életében alig egy évtized alatt bekövetkezett sorsfordító változásokat. Plasztikus képben elevenítette meg a 18. század valláspolitikáját, a magyarországi protestantizmus helyzetét, és végül II. József türelmi politikájának világnézeti hátterét 33
