Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)
Soós István: Az újkortörténész Mályusz Elemér
gyar Történeté"-nek a 17-18. századot tárgyaló részeivel. Mályusz előadásainak első felében a barokk és a felvilágosodás fogalmait tisztázta. A Szekfű-féle felfogással szemben úgy vélte, a barokk a vallási türelmetlenség és fanatizmus, az abszolutista, központosított állam és az uralkodói hatalom kifejezője és igenlése, a rendi társadalomszemlélet jellemzi, a művészet pedig a vallás szolgálóleánya. A barokk világnézet, melynek gazdasági életét a merkantilizmus határozta meg, nem engedte meg az egyén kibontakozását és érvényesülését. Ezzel szemben a felvilágosodás világnézete elősegítette a természettudományok fejlődését, felkarolta a protestáns polgári értékeket, megvalósította a felvilágosult polgár embereszményeit, a fejlődésgondolatra épülő új történetfelfogást és a barokk képzőművészet-kultusz helyett a literatúra és a ráció elsőbbségére alapozta a művészetek értelmezését. Mályusz mindezeket a konkrét magyarországi fejlődésen keresztül mutatta be és nem csupán arra szorítkozott, mint ahogy azt Szekfű tette a 18. század bemutatásakor, hogy ti. egyszerűen felvázolta a nyugat-európai szellemi áramlatok hazai térnyerését, hanem több külső tényező (a különböző világnézetek eredetének, keletkezésének, helyének, idejének kérdései) figyelembevételével, illetve elemzésével próbálta megragadni a magyarországi felvilágosodás főbb jellemzőit. Végkövetkeztetése szerint nem arról van szó, hogy a magyarság egyszerűen befogadta, átvette volna a nyugat-európai eszméket, hanem a magyarok mint az európai kultúrkör tagjai maguk is megteremtették a feltételeket az ilyen eszmék kifejlődéséhez, illetve továbbfejlesztéséhez. Erdélyben már 17. század végére meg lehettek ehhez a szellemi (puritánusok és unitáriusok mozgalmai) alapok, azonban ezeket a „modernizáló" törekvéseket a Habsburgok elnyomták, felszámolták. Az erdélyi szellemi fejlődés tehát egyedi, öntudatlan fejlődésnek tekinthető, és ha Erdély önállóságát megőrizte volna, „könnyen elképzelhető, hogy a felvilágosodás melegágyává lehet." 2 0 A 17. században a linzi békével megteremtődtek a vallási tolerancia megvalósításának alapjai is, melyeket a Rákóczi-szabadságharc idején született vallásügyi rendelkezések csak megerősítettek. Minderről bővebben értekezett Mályusz a Rákóczi-emlékkönyv-ben megjelent munkájában. 2 1 Fő célja ebben az volt, ahogy azt visszaemlékezéseiben kifejtette, hogy elmondja nézeteit a barokkról, „ugyanakkor Rákóczi Magyarországát legalább egy — de annál fontosabb vonatkozásban a kort megelőző emberies felfogás hívének mutatni be". 2*" Erre biztatást érzett szegedi egyetemi előadásaiból, melyekben a renaissance szellemiségét mutatta be hallgatóinak, s egyúttal rávilágítson a vallási toleranciának korai megjelenésére Magyarországon. A bécsi barokk kultúrát mint a „Habsburg elnyomó politikának a művelődésre való kivetülését", a kíméletlen ellenreformációt vázolta fel, amellyel szembeállította a magyar társadalomban a vallási kisebbségek által kialakított szabad vallásgyakorlatot. „Amíg tehát — hangsúlyozta Mályusz — az ellenreformáció bécsi politikája csak a katolikus egyház érdekeit tekintette jogosaknak s azok győzelmét tűzön-vízen keresztül biztosította, akkor is, ha még csak ezután kellett a hittérítőknek a híveket összeverbuválniok, Rákóczi Magyarországán a katolikus, református és evangélikus gyülekezetek egyenjogúaknak számítottak, mindegyik a hit bántatlan megvallásának szabadságával és az egyenlő feltételek melletti terjeszkedés jogával felruházva." 2 3 Mályusz a Rákóczi-kort példa nélkül állónak tekintette, melynek legpozitívabb eredménye volt, hogy napirendre tűzte 31
