Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)

Soós István: Az újkortörténész Mályusz Elemér

különös tekintettel a kereskedő és iparos céhek ama képviselőinek a programjára (Liedemann Sámuel pesti nagykereskedő tervezete), melyben a köznemességei szemben, annak politikájából kiábrándulva, a bécsi udvarba vetve bizalmukat próbálták meg társadalmi, jogi és gazdasági érdekeiket megvédelmezni, illetve érvényre juttatni. Céljukat azonban Bécs elutasító magatartása és a főnemesi körök ellenállása, s végül a polgárság helyzetét is pozitívan befolyásolni látszó 1792-1793. évi reformmunkálatok elodázása miatt nem érték el. Mindez azt eredményezte, hogy a hazai polgárság politikai, társadalmi és gazdasági életében évtizedekig nem történt változás. Mályusz ebből azt a következtetést vonta le, hogy a polgárság „mivel nem tudott saját erejéből felemelkedni és öncélú politikát kezdeni (...), várnia kellett, míg a liberális köznemesség képviselői feléje fordultak segítő kaijukkal, de ugyanezért egyszersmind viselnie kellett hosszú időkre (...) erőtlenségének és másra támaszkodásának elviselhetetlen káros következményeit."

1

5 Mályusz Sándor Lipót iratainak publikálásával és elsősorban újkortörténeti tárgyú értekezéseivel már az 1920-as évek második felében ismert és elismert történész lett. Ez a tény még inkább arra inspirálta, hogy behatóbban tanulmányozza a reformkor társadalmi-politikai kérdéseit. Saját korának súlyos társadalmi-ideológiai problémáiból kiindulva fordult a hazai értelmiség, ezen belül is a köznemesi intelligencia múltja, illetve közelmúltja felé, amely értelmiséget a történeti tradíciók őrének, az igazi nemzeti erények és érzések ápolójának, a nemzettudat fenntartójának és folytatójának vélte.

16 A köznemesi értelmiségnek a reformkori magyarországi társadalmi és kulturális életben játszott szerepét és elévülhetetlen érdemeit méltatta Kossuth Lajos politikai tevékenységének társadalmi hátterét felvázoló értekezésében is.

1

7 Ebben szembeállította a főnemesség (Széchenyi István) és a köznemesség (Kossuth) programját, az utóbbit tartva a reformok mozgatórugójának. Rámutatott arra, hogy Kossuth a köz- és kisnemesség képviseletében lépett fel, melyet a magyar társadalom vezető erejének tekintett és tőle várta a politikai-társadalmi-gazdasági átalakulás megvalósítását. Az 1920-as évek második felében a középiskolai történelemtanárok továbbképzésein a fent említett történeti kérdések mellett az első világháborút megelőző negyedszázad politikatörténetével foglalkozott, előtérbe helyezve a századforduló nagy szellemtörténeti, világnézeti változásait, ezek gyökereinek feltárását, illetve bemutatását, különös tekintettel a felvilágosodás korára.

1

8 Amikor Mályusz 1930-ban kinevezést nyert a szegedi egyetemre s egyidejűleg az MTA levelező tagjainak sorába választották, többnyire még mindig az újkor kérdései foglalkoztatták. Az 1930-as években készült újkortörténeti művei szinte kizárólag a Szekfű Gyula elleni polémiák jegyében születtek meg. Főleg egykori tanár- és tudóstársának Hóman Bálinttal írott 6 kötetes „Magyar Történetéinek szellemtörténeti szemléletmódja — különös tekintettel a barokk és a felvilágosodás korának vizsgálatára, illetve bemutatására — késztette őt arra, hogy mind egyetemi előadásaiban, mind pedig nagyívű tanulmányaiban s könyveiben kifejtse saját, többnyire Szekfű vei ellentétes álláspontját. A szegedi egyetemen az 1931/32. tanévben tartott előadásorozatában, melynek „A felvilágosodás Magyarországon"

1

9 címet adta, állandóan polemizált Szekfű „Ma30