Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)

Kristó Gyula: Mályusz Elemér, a krónikakutató

vajon köteles vagyok csak megszokott szakszerűséggel fogalmazni? Egy szakkutatónak nem lehet érzelmi élete, nem követheti szépírók példáját? Örökre kötve legyünk a fáradt sablonokhoz?" Még egy motiváció mozgatta Thuróczy Jánossal kapcsolatos kutatásaiban Mályuszt. Ottokár Lorenznek a középkori német történeti forrásokról szóló, több kiadást megért 19. századi kézikönyve azt írta a szerzőről, hogy „Thuróczy nem volt magyar, hanem Északnyugat-Magyarország azon leigázott szláv néptörzséhez tartozott, amely később is túlnyomórészt pótolta a magyarok irodalmi tevékenységének hiányait"." Mályuszt ez esetben azonban nem érzelmek vezették — még ha a felszínen ez esetleg ekként is jelentkezik —, hanem szigorúan a realitás. „Már anyaggyűjtés közben kétségbe nem vonható ténynek tűnt fel előttem annak megállapítása — írta 1981-ben —, hogy Thuróczy családja magyar etnikumú és anyanyelvű volt. Bizonyítékul azok az oklevelek szolgáltak, amelyek a falut, amelyben a család élt s amelyről nevét vette, a benne épült templom védőszentje után magyarul Szentmihálynak, sőt régiesen Szentmihályúrnak is nevezték (1420)". Mályusz Elemér 1922-ben megjelentette Turóc megye létrejöttéről szóló, iskolateremtő alapművét,

3 de Thuróczy Jánosra vonatkozó kutatásait lankadatlan szorgalommal folytatta tovább. „Arra — tekintett vissza 1981-ből Mályusz —, hogy a krónikával mint írói teljesítménnyel kezdjek foglalkozni, tanári munkám ösztönzött. Az egyetemi tanításnak, a medievisztika művelésére az egymást követő scolaris generációk felkészítésének elengedhetetlen feltétele volt megismertetni, hogy az elbeszélő kútfőknek mi a forrásértéke. Ezekhez a szemináriumi gyakorlatokhoz alapul ismételten tettem egy-egy csoport munkájává a krónika szövegének elolvasását és megbeszélését. 1944-ben elérkezettnek találtam az időt, hogy összefoglaljam szövegelemzéseim eredményeit". A kéziratot az Akadémia már 1944 nyarán kinyomtatta, rajta feltüntette az előadás kitűzött időpontját, 1944. október 16-át. Ez a nap Magyarország története egyik legtragikusabb eseményének, a nyilas hatalomátvételnek a napja lett. Mályusz szóbeli elbeszéléséből tudom, hogy a Budapesten uralkodó kaotikus viszonyok ellenére — kötelességtudattól hajtva, testi épsége kockáztatásával — budai lakásáról átjutott a Dunán, s az Akadémián eleget tett hónapokkal ezelőtt vállalt feladatának. (Jóval utóbb ezt Mályusz ellen fordították: „mintha mi sem történt volna, a II. Osztály megtartotta október 16-án esedékes felolvasó ülését. Mályusz Elemér adott elő a középkori krónikaíró Thuróczi [!] Jánosról... Az Osztály tagjai közül az előadón kívül csupán ketten, más osztályokból pedig négyen voltak jelen, — ez volt az egész hallgatóság".

4 Tőle tudom, ez az igaztalan beállítás nagyon bántotta.) 1981-ben ekként foglalta össze ekkori szándékait: „Miután, érzésem szerint, mindazokat az információkat elmondottam, amelyek egy középkori krónikás életéről és munkájáról a történeti forrásanyagból összegyűjthetők és miután elégtételt szereztem a nemzeti becsületnek, azzal a megnyugtató érzéssel vettem búcsút a Thuróczy-problémától, hogy munkámat végérvényesen befejeztem". Nem így történt, valójában Mályusz tágabb értelemben vett krónikakutatói tevékenységének csupán első szakasza zárult le 1944. október 16-án. Miután 1954-ben — a nyugdíjazás és a szellemi számkivetettség hosszú évei után — az 56 éves tudóst újra visszavették az intézményesült történetkutatás sáncai mögé, 14