Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)
Kristó Gyula: Mályusz Elemér, a krónikakutató
az Akadémia Történettudományi Intézetében biztosítva neki helyet kutatásai (ekkor elsősorban a Zsigmond-kori oklevéltár anyaggyűjtése) számára, két évvel utóbb ezen új munkahelye arra kérte fel, hogy vegyen részt abban a — szovjet kezdeményezésre indult — vállalkozásban, amely Közép- és Kelet-Európa népei középkori történeti forrásainak orosz nyelvű kiadását célozta meg. Mindegyik kelet-közép-európai ország egy-egy kútfőt „nevezhetett". A lengyelek Anonymus Gallust, a csehek Cosmas Pragensist, a jugoszlávok Dusán cár törvénykönyvét választották, egy orosz kutatónő pedig Jordanes Getica'ykX rendezte sajtó alá. Az Intézet vezetése — dicséretére legyen mondva — nem a könnyebb ellenállás irányába mozdult el, azaz pl. nem Anonymus Gesta Hungarorunúx ajánlotta fel, hanem Thuróczy János munkáját. A döntést az indokolta, hogy a Thuróczy-krónikának a 18. század óta nem jelent meg újabb kiadása, illetve hogy e munka magában foglalta a korábbi magyar krónikás anyag, tehát a 14. század közepe előtt keletkezett szövegek nagyobbik részét. E hallatlanul bonyolult problematikát hordozó forrás kiválasztása szinte kötelezően írta elő azt, hogy nem szabad a sajtó alá rendezőnek kitérnie a részletek megtárgyalása elől, azaz bőséges terjedelmet kell kapnia mindehhez. Az Intézet másra, mint Mályusz Elemérre aligha bízhatta e munkát, bár Mályusz utóbb mind beszélgetések során, mind nyilvánosan hangot adott azon véleményének, hogy amennyire helyes választás volt végső soron a Thuróczy-krónika, annyira nem tekintette annak saját személyét, hiszen — szerinte — fiatalabb kutatóra kellett volna bízni őhelyette a munkát. Mályusz Elemér a tőle megszokott kötelességtudattal és alapossággal látott hozzá — immár nem fiatal korban — az új feladat elvégzéséhez. Ez nagymértékben különbözött attól a munkától, amit egyszer már 1944-ben lezártnak hitt. Ott ugyanis Thuróczy Jánost és a Thuróczy által önállóan írt krónikarészt tette vizsgálat tárgyává, itt viszont ki kellett terjeszkednie azokra a — terjedelmet tekintve is jóval nagyobb, a problematikát illetően is sokkal bonyolultabb — szövegtestekre, amelyek nem Thuróczyéi, hanem a megelőző évszázadok krónikásaiéi, és Thuróczy „csak" átemelte ezeket munkájába. Mályusz egyszerre dolgozott a szöveg elé kerülő bevezetésen és a szöveg egyes szavait, kifejezéseit magyarázó kommentárokon. (Sajátságos módon magával a szöveggel nem foglalkozott. Kiindulópontja a 18. századi publikált szöveg volt, amelyet ugyan összevetett a Thuróczy-krónika két kiadásának — az egyaránt 1488-ból való brünni és augsburgi kiadásnak — textusával, mivelhogy a krónikának autográf kézirata nem maradt fenn, de a hiteles szöveg megállapítására, azaz kritikai kiadásra nem gondolt.) Előbb a bevezetéssel készült el, amelyet 1961. június 5-én az Intézetben számos szakember részvételével tartott összejövetelen megvitattak. A műhelyvita sok hasznos szempontot vetett fel, amelyeket a szerző köszönettel fogadott, s egy részüket hasznosította is. 5 Ez az — eredetileg a kommentárok bevezetésének szánt — munka magyar nyelven a Tudománytörténeti tanulmányok 5. köteteként az Akadémiai Kiadónál 1967-ben megjelent. Mindjárt első mondatában leszögezte Mályusz, hogy „tanulmányunk a szovjet olvasók tájékoztatására ... készült", majd nem sokkal alább újfent leírta: a jelen könyv „nem a magyar történelem problematikájában jártas szakemberek, hanem a szovjet olvasók és az orosz tudományos nyelvet értők, rólunk talán csak igen keveset tudó érdeklődők részére készült ... Áttekintésünket, viszonylagos nagy terjedelme ellenére, 15
