Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Forgó Géza: Csanád vármegyei gazdasági és ipari kiállítás 1886. október 10-17

Az 1885/86. évi kimutatás a makói ipartestülethez tartozó alábbi szakmák mestereit tünteti fel. Ács 26, asztalos 39, aranyműves 2, bádogos 4, bognár és kerékgyártó 21, borbély és fodrász 8, cipész és csizmadia 192, cukrász 3, cserép és téglaégető 16, esztergályos 4, fésűs 3, gombkötő 1, harisnyakötő 1, hentes 50, kádár 4, kalapos 11, kárpitos 2, kelmefestő 5, kéményseprő 2, késes 3, kosárfonó 11, kovács 34, kőműves 14, kőműves engedély nélkül 3, könyvkötő 2, köteles 8, kútcsináló 2, lakatos 10, mészáros 8, mézeskalácsos 2, nyerges és szíjgyártó 4, órás 5, pék 2, rézműves 2, rostás 1, szappanos 2, szobafestő 4, szabó 51, takács l.

1

9 A fent említettek közül jelentős az asztalosok munkássága, hiszen pl. a makói menyasszonyi ládák már messziről fölhívták magukra a figyelmet. Az itteni asztalosok nemcsak szakmai tudásukkal emelkedtek az átlag fölé, de stílusteremtő ké70 pességükkel is. A tarka bútorok iránti igény azonban a megyeszékhelyen csökkent az 1860-as években, és nyilván visszaszorult a falvakba. A polgárosuló városi lakosság mást igényelt. A korábbi szakmai tudás öröklődhetett és alkalmazkodott az új igényekhez.

2

1 A kovácsmestereket is meg kell említeni. Közülük „néhány jobb [...] emelkedik a középszerűségen felül, [...] kitűnő ekéket készítenek, melyeket távolabb vidékekre is elszállítottak."

2

2 Soraikba tartozott Nagy Dániel (1828—1904), Kucses Pál — műhelyét 1860-ban nyitotta meg — és Széli Miklós (1858—1919), aki 1873-ban kezdte el mesterségét Makón. A 19. század utolsó évtizedeiben a polgárosodás új igényeket támasztott a helyi építészetben is, a hagyományos építési móddal szemben létrejött a 4-6 ablakos utcai homlokzat, amelyhez nem csak a kőműveseknek kellett alkalmazkodni. Amegrendelők már iparművészeti igénnyel léptek föl, és otthonaikon megjelent a vas műipari földolgozása. A vasművességet az említett kovácsmesterek, illetve azok — nem ritkán már külföldön tanult — fiai végezték.

2

3 A gazdálkodást és a kereskedelmet nagyban segítette a Maros folyó. „A folyó, mint egy nagyobb terület élettere, sorsdöntő befolyást gyakorolt annak fejlődésére. Meghatározza a parti lakosság életviszonyait, a települések helyét, gazdálkodását és közlekedését." 4 A közlekedést a rossz utak és a folyón való átkelés nehézsége gátolta. AMaroson átívelő híd avatásakor 1878. március 14-én a megyei lap, a Maros újságírója így vélekedett: „e naptól kezdve van összekötve Makó város a világgal folytonosan, elszakítatlanul, e napon lépett ki az elszigeteltség köréből".

2

5 Még fontosabb a vasút megjelenése 1883. január 5-én, amikor „Makó felvétetett a világforgalom hálózatába". 6 A korábban a Maros vizén fönntartott kapcsolat Erdély (só, fa stb.) és Szeged felé a vasút síneire terelődik. Avízi szállítás azonban nehezen adta meg magát. Axtner Adolf és Cséfalvy Titus hajókapitányok éppen az 1886-os évben tettek „vízitanulmány" utat a „Braunan" gőzössel. Bár az utazás sikeres volt, a folyó szabályozatlansága és változó vízállása miatt csak a próbálkozásig jutottak el. A Maros hajózhatóvá tételére számtalan terv született, amelyek a trianoni katasztrófa után kivitelezhetetlenné váltak. A főleg gabonát, de egyéb terményeket is szállító bőgős hajók — igaz lassan, de — eltűntek a város kikötőjéből. A vasút juttatta el Makó és a megye terményeit az országos piacokra és a határon túlra is. 77