Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Dömötör János: Rudnay és Vásárhely

ágának kellő istápolása kulturális kötelessége kell, hogy legyen minden érző, nemesebb lelkű embernek. A múlt évi növendékek haladása annyira szembetűnő volt, hogy az illetékes tényezők elismerését méltán kiérdemelte. Az érdeklődőknek Finy Béla gyógyszerész szolgál felvilágosítással." A haladás és elismerés ellenére azonban a meglévő öt növendék mellé csak 6 újabb jelentekezett. A haladó növendékeknek ekkor már megengedte Rudnay, hogy olajjal fessenek; a festőiskolába elsősorban a helyi polgárság nőtagjai jelentkeztek. (Ugy tűnik, itt is az angol minta hatott, ahol is a jobb családok gyermekeinek a zongorázás mellett akvarellezni is illett.) A festőiskola növendékei közül egyedül Darvassy István vált festőművésszé. Rudnay a festőiskolán kívül is szívesen adott segítséget. Korrigálása mellett gyakorolták szeptemberben az aktrajzolást Endre, Várady, Pásztor és Adamovics. Részt vesz a helyi művészeti közéletben is. Alkotói és baráti szolidaritásának szép példájaként védi meg Pásztor Jánost a helyi sajtóban a főtéren felállított kútfiguráját ért támadással kapcsolatban. A témát először 1906. november 7-én veti fel a Vásárhelyi Reggeli Újság „Mikor lesz már medence?" című írásában. Közel két év elteltével, 1908 szeptemberében avatják Pásztor János Vízmerítő című kútfiguráját. (Zárójelben meg kell jegyeznünk, hogy a vásárhelyi lakosok különböző nevekkel — Korsós lány, rézlány, szűzlány — illették a szobrot, csak Vízmerítőnek nem nevezték soha.) Gonda József városi kultúrtanácsnok eléggé méltatlan hangnemben támadta meg a Vásárhelyi Reggeli Újság szeptember 13-i számában Pásztor János alkotását. „Ha nem is volna róla írás, hogy az a tömpe orrú rézangyal, az az ízléstelen kőrakás és az a lehetetlen hajlású, aránytalan méretű medence Pásztor János művészi vénáját vallja apja gyanánt, egyszerűen kétségbe vonnám, hogy ez a mű a Pásztor János jegyében fogantatott." És érdemes még idézni a további folytatást is: „Lehetetlenségnek tartom, hogy vérbeli, hivatásos művész ember szecessziós vonalakkal dekorált, ultra-modern hatású kútmedencére romatikus allűröket majmoló kőrakást helyezzen el és pedig csak azért, hogy a csepegő kőrakást megkoronázhassa egy csehtrombitás tömpe orrú rézlányával." Rudnay Gyula a Reggeli Újság szeptember 22-i számában szakmai érvekkel védte meg Pásztor János alkotását. Itt-ott persze ő maga is kissé erősebben fogalmaz... „A Kossuth téri kút minden tartozékával együtt pro és kontra vélemények, krtitikák elhangzása mellett is, sőt tudatában művészi értékének mosolyogva fog állni ezután is: piaci vélemények, könnyen odadobott üres frázisok, viccek nem vonnak le se a magas mosolygó szűz művészi értékéből, se Pásztor Jánosnak fejlődő, folyton erősödő tudásából." Rudnay Gyula az alkotó művész helyi meg nem értéséről írt hosszabb elmélkedés után szintén iróniával fejezi be cikkét: „Egyetlen egyet hibázott a mi Pásztor Jánosunk, az pedig az, hogy modellnek nem hozatott valahonnan Csaszlauból egy cseh pesztonkát, tőgyest, termetest, római orrút, ma akkor állana a mostani helyett egy mindenkit kielégítő ,magyar' leányzó a Kossuth téri ártézi kút felett, a magyar művészet örök dicsőségére(??)." Rudnay három évi itt tartózkodás után 1908. október 18-án távozott a város191