Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Fejér Gábor: A bűn

szennyezi, más szemében viszont pusztán azzal kiválóan lehet érzékeltetni a közállapotok romlását, hogy a lakók a korlátra teregetnek. Hivatalos Személy igyekszik a családi perpatvarokba nem beavatkozni. A gangon hőzöngőket a vállalkozóbb kedvű lakók beküldik a lakásba: ami ott zajlik, ahhoz senkinek semmi köze. Ha elfajulnak a dolgok, akkor kihívják a rendőrséget. Hogy erre hány ízben került sor, mondjuk az elmúlt három évben, azt nem tudni. Azonos időszakban olyan esetet feltárni azonban, amely valóban rendőrségi hatáskörbe tarozik, mindössze hármat sikerült (fegyveres fenyegetés, rablás kísérlete, garázdaság), s ezek közül két alkalommal került sor rendőri beavatkozásra. Mindez, ha lehet ezt mondani, a ház belügye. A külvilággal, elsősorban a térrel kapcsolatosan az az általános megítélés, hogy az elmúlt 5-10 évben a helyzet látványosan romlott, ezzel együtt is, a lakók jelentős része a bűneseteket illetően csak általánosságokat tud említeni. Eszerint sötétedés után veszélyes gyalog járni, ellenben a tömegközlekedési eszközök sem biztonságosak. A téren a felügyeletet két, egymással is rivalizáló érdekcsoport gyakorolja, akik az ott nagy számban működő prostituáltaktól, illetve futtatóiktól placcpénzt, védelmi pénzt szednek. Ezek egyike a szervezett bűnözés ismérveit felmutató, vérségi alapon szerveződött család, hozzájuk csapódott külső tagokkal, amely tevékenységét legális üzleti vállalkozásokkal legitimálta. Ellenlábasuk még feljövőben van, a szervezettség és az iskolázottság alacsonyabb fokán, ennek megfelelően kevésbé kifinomult eszköztárral. Mindkét csoport magját romák alkotják. A rivális csoportok nyíltszíni összecsapását másfél évvel ezelőtt a rendőrség akadályozta meg, minek utána bezárták a beszédes nevű Harlem Borozót, evvel kétségkívül növelve a tér közbiztonságát. Ezeknek a családoknak érdekükben áll, hogy a rendőrség ne zaklassa őket, ezért a maguk eszközeivel igyekeznek fenntartani a rendet. Működésük nem hatol be a házba, csak bizonyos beavatottak számára ismert, a lakókat pedig az a bűncselekmény, amit nem tapasztalnak meg, nem is zavarja. A bűntény maga mint elvont entitiás ezekből a beszámolókból nem fejthető ki egyértelműen. Úgy tűnik, a lakosok nagyon kevéssé tisztázott és nagyon viszonylagos bűn-fogalommal rendelkeznek, amelyek nem egységesíthetők sem jogi, sem morális tekintetben. Az értékelés zsinórmértéke az egyén. Saját, egyedi és főképp gyakorlati használatra szolgáló, szituációfüggő értékítéletek születnek, melyek ennélfogva nélkülözik a szilárd, jól tapintható határokat. A.mi ezeken a határokon áthatol, azokat megsérti, az a bűn az egyén számára. így a kiindulásként ismertetett kettős gyilkosság is, persze, borzasztó, de hát az áldozatok maguknak keresték a bajt. Azt gondolom, ezért van az, hogy konkrét esetek felsorolása helyett banalitásokat kaptunk kérdéseinkre válaszul. A bűn itt nem filozófiai kategória senki számára, hanem a valóság primer módon észlelhető része: az, ami abból látható és hallható. Ez a felfogás a csoport szegmentálásának irányába hat, gátolja a csoportos 158