Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Szenti Tibor: Közösség által kiváltott woodoo-jellegű halál, illetve belső késztetésből feladott élet

embernek" tartotta, amiért helyettük a tanyát választotta, és megszakadt velük a kapcsolata. A pusztai embert pedig ismerni kell. Itt az élet jóval kegyetlenebb volt mindig, mint a tanyaföldön, a jó minőségű szántókon kialakult tanyás gazdálkodás világában. Ezen a rossz, semlyékes, szikes birkalegelőn (amelyek zömében 0,6—12 aranykorona értékűek voltak) sokkal többet kellett dolgozni. Az emberi lélek is megkérgesült, és itt természetes volt az, ami máshol felháborodást okozott. Mónus János romtanyája végénél üldögél Mónus Jánosért kiment a közeli településről egy képviselő és ösztönözte, hogy menjen be a szociális otthonba. Mivel azonban nem találta elmebetegnek, vagy helyzetét már megítélni, változtatni képtelen embernek, meg a felajánlott otthonban egyébként sem volt szálláshely, a gazda ellenállását megadóan vette tudomásul. A tények viszont kíméletlenek, és esetünkben az idő télre fordulásával jelentkeztek. Mónus János már napokig nem mozdult a székéből. Úgy ült ott, mondták az arra járók, mint Dózsa a tüzes trónuson. Összerándult tagjai nem mozdultak, csak a szeméből jött még élet, amely az erős fénytől legénykorában résnyire öszszehúzódott. Az első hó betakarta. Segíteni már a kórházban sem lehetett rajta. Az egyik legtipikusabb woodoo-halála az 1874-ben született Hocsi Istvánnak 148