Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Szenti Tibor: Közösség által kiváltott woodoo-jellegű halál, illetve belső késztetésből feladott élet

SZENTI TIBOR Közösség által kiváltott woodoo-jellegű halál, illetve belső késztetésből feladott élet Bevezető A woodoo-halál (megtartottuk eredeti helyesírását) korábban csak a törzsi társadalmakban volt ismert. Lényege nagyon vázlatosan a következő: ha valaki megszegte a törzs előírásait, megsértette a fétist s ezzel a tabut, azt a csoportja kiközösítette, illetve a varázsló megrontotta. Az ilyen ember, anélkül, hogy addig bármilyen betegség is kínozta volna, feladta életét és rövidesen meghalt. Többek között Tanhoffer Lajos magyar orvos Belga-kongóban észlelt és írt le ilyen eseteket.

1 A kutatók a magyarországi boszorkányperekben a megrontott ember halálára hívták föl a figyelmet. Kiderült, hogy népballadáink is tele vannak a woodoo-halál leírásával, elég ha Vargyas Lajos monográfiáját olvassuk el. (Pl. a „Halva talált menyasszony", a „Pogány király leánya", „Az esküvőre hazatérő kedves" stb.)

2 Tovább vizsgálva a jelenséget, kiderül, hogy a woodoo-halál az emberi társadalomban máig változatlanul jelen van és pusztít. Kórházakban, szociális otthonokban mindennapos jelenség. A magára hagyott öreg, amikor rájön arra, hogy a családja lemondott róla, és többé nem törődik vele, nem látogatják, feladja az életét. Ettől kezdve az orvostudomány tehetetlen. Bármit is tesznek vele, hogy életét megmentsék, néhány héten belül meghal. A woodoo-halál a 20. század végén már legkevésbé az eltűnő törzsi társadalmi szokásokban jelentkezik, sokkal inkább a modern, elidegenedő, a társadalomból valami miatt kirekedő, magányossá váló individuumot sújtja. Azt viszont egyértelműen látni kell, hogy a woodoo-halál kiváltásához lelkileg megfelelően megsértett ember, ezt a halálnemet elfogadó közösség, illetve az egyén és közössége közötti zavartalan kommunikáció, és az ezzel közölt információ megértése szükséges. Jelen dolgozatunk egy nagy terjedelmű, e tárgykörben írt, de még nem közölt szociál-antropológiai tanulmány része. Idős gazdák woodoo-halála századunk közepén Talán a legdrámaibb, vagy legtragikusabb az idős parasztemberek sorsa volt 1950 és 1970 között. A szocialista társadalom végleg felbontotta a hajdani családi közösségeket. A fiatalok a városba költöztek, és elhagyták ősi földműves mesterségüket. A birtokot elvették, a legtöbb embert pedig a tanyájából is kiűzték. Mindennapossá vált a woodoo-halál, amelyet magunk is nem egy alkalommal tapasztaltunk. A kardoskúti határban, közvetlenül a vásárhelyi Fehér-tó partján állt a Vörös testvérek tanyája.

3 Földjüket elvették. Pál, az idősebb fivér a közeli faluban, Békéssámsonban házat vett, ahol a családja élt, de ő nem tudott itt megmaradni. 145