Halmágyi Pál szerk.: II. honvéd emléknap Makón 1995. A Makói Múzeum Füzetei 85. (Makó, 1996)
Dr. Korsós László a konferencia elnökének bevezetője
Dr. Korsós László Bevezető Az elmúlt években gyakran kényszerültünk, illetve éreztük kötelességünknek azt, hogy emlékezzünk, s hogy másokat is emlékeztessünk a fél évszázaddal ezelőtt történtekre. Sajnálatos, bőven volt mire, s kikre, hősökre és áldozatokra, százakra, ezrekre, százezrekre, abból a tízegynéhány millióból, aki magyarnak tudhatta, tartotta magát. Mindezt tettük belső meggyőződésünktől vezérelve, annak tudatában, hogy jót cselekszünk, tettük a megbékélés jegyében, s egyszersmind annak reményében is, hogy amit s ahogyan cselekszünk az végsősoron nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a nemzet, a magyarság végre önmagára találjon. Ebbe a sorba illeszkedik a makói konferencia is. A város elöljárósága, a konferencia szervezői, mindenekelőtt Halmágyi Pál múzeumigazgató úr minden dicséretet megérdemel azért, hogy a történettudomány jeles képviselőinek, a korszak ismerőinek lehetőséget teremtett az eszmecserére, s arra, hogy a konferencián elhangzottak nyomtatásban is megjelenjenek, ezáltal azután szélesebb körben is ismertté válhassanak. Nem haszontalan talán az előszóban vázlatosan szólni arról, milyen is volt a tágabb környezet, amibe beilleszthetők a helyi események. A német haderő sztálingrádi katasztrófája, a második magyar hadsereg voronyezsi-doni tragédiája, valamint amerikai és angol csapatok sikeres előrenyomulása Afrikában, s nem utolsó sorban Olaszországnak a hitlerista szövetségből történő kiválása után teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország sorsának és jövőjének alakulása döntően a szövetséges nagyhatalmak politikájának és magatartásának a függvénye, amire érdemlegesen hatni az ország nem képes. 1944 jszére eldőlt az is, hogy a hitleri Németország elveszítette a háborút. A feltételek nélküli kapituláció csak idő kérdése. Megállíthatatlanná vált a fasiszta koalíció teljes szétesése is. A magyar kormánykörök 1944 augusztusában több hónapos szünet után felújították „leválási" vagy kiugrási próbálkozásaikat, visszatértek korábbi (1943—44 fordulója) gyakorlatukhoz, s csak a nyugati szövetségesekkel keresték a kapcsolatokat. Amire az USA külügyminisztériuma mintegy válaszul kijelentette: „a magyar megadásra vonatkozó bármilyen ajánlatot a három fő szövetségesnek kell címezni". Ezzel egyszersmindenkorra lezárult az egyoldalú nyugati irányú próbálkozások időszaka. Nyár végétől azután fölgyorsultak az események: 1944. augusztus 23-án Románia kilépett a fasiszta koalícióból, s hadat üzent korábbi szövetségesének, szeptember 4-én Finnország kötött fegyverszünetet a szövetséges hatalmakkal, szeptember 9-én Bulgária üzent hadat a Birodalomnak. A partraszállás után 1944 nyarán-őszén az angol—amerikai csapatok felszabadították Franciaországot és Belgiumot s előrenyomultak Olaszország középső részéig. Az év végére elérték, illetve megközelítették a Német Birodalom 1938 előtti határait. Közben 1944. szeptember 23-án a iasi-kisinyovi hadműveletek kiteljesedéseként a támadó szovjet seregtestek és magasabb egységek Dombegyháza, Battonya és Csanádpalota térségében elérik a Magyar Alföldet. Magyarország hadműveleti terület lett, a Német Birodalom és egyre inkább szűkülő tábora és az antifasiszta szövetségi rendszer közötti küzdelem hadműveleti területe. Az ország előtt két út állott: elvérezni a 6
