Halmágyi Pál szerk.: József Attila emlékülés 1995. április 11. A Makói Múzeum Füzetei 84. (Makó, 1996)

Birck Edit: József Attila az irodalmi múzeológiában

tén tablókon színes és fekete-fehér fotókkal, idézetekkel mutatta be a költőt, kevés eredeti anyagot vittünk tárlóba a hitelesség és a hatás kedvéért. Az állandó kiállítás elbontása után részben az ott hosszan kint lévő eredeti anyagainkat restauráltuk, melyeket bizony elnyűtt az idő, másrészt anyagi hátteret igyekeztünk teremteni ahhoz, hogy egy új állandó József Attila kiállítást készíthessünk. Költségvetésünk már akkor is igen szűkös volt, s egy állandó kiállítás költsége már akkor is 7 számjegyű volt. Készülődésünk tehát várhatóan hosszúnak ígérkezett. S ekkor ért bennünket egy ízléstelen támadás egy magyar költő magyar tanár feleségétől indítva, s a tájékozatlanság harasztján gyorsan lángrakapva — hogy a PIM nem tartja aktuálisnak és ildomosnak József Attilát és egész gyűjteményét a pincébe száműzte. Az aljas szándékú vád ellen védekezni nagyon nehéz, szóval különösen, hiszen akit érdekelt, a gyűjteményt kutathatta, meggyőződhetett róla, hogy a kazánházon kívül használható pincénk nincs. Ellenszónoklat és bizonygatás helyett meghívtuk azokat, akik hirtelen felindulva, de nem ellenőrizve a tényeket, nevüket adták a hadjárathoz, s szerencsére ők hajlandók voltak belátni tévedésüket, cáfolni a rágalmakat, sőt segíteni az ügyet egy alapítvány létrehozásával, amely majd lehetővé teszi az új állandó kiállítás megépítését is. Azért a költő halálának 55. évfordulójára 1992 áprilisában Bagó Ilona rendezett egy időszaki kiállítást „A költészet mint világhiány" címmel, a fentebbi urak támogatásával. Ez ismét újabb irányzatot jelentett az irodalmi kiállítások, ill. a József Attila kiállítások során. Nem az életmű teljes képét kívánta bemutatni, csak egy szeletét a költő világának, az addigi politikai irányultság nélkül. 1993-ban újabb kezdeményezéssel léptünk színre. Mivel szép gyűjtemények vannak magánemberek tulajdonában, — melyeket érdemes bemutatni az érdeklődőknek, e célra elképzeltünk egy esetleges kiállítássorozatot. Elsőként Kiss Ferenc antikvárius József Attila gyűjteményének becses darabjai és a mi gyűjteményünk egyes darbjai kerültek kiállításra, „József Attila barátainak, ismerősöknek dedikált könyvei, kéziratai" címmel. A kiállított anyag igen szép volt, de a közös munka sajnos nem sportszerű módon végződött. Egyelőre ez a kísérlet nem hozta meg a várt eredményt. Végül a József Attila Alapítvány segítségével, 1994. április l-jén megnyitottuk új József Attila kiállításunkat Bagó Ilona rendezésében, Katulic László kivitelezésében „A hetedik" címen. Csodaszép kiállítás, a forgatókönyvíró és kivitelező teljes szellemi összhangjának és József Attilához fűződő kapcsolatának eredménye. Azt az érzelmi és szellemi pluszt adja, ami a kiállítást önálló műfajjá teszi. A szimpla demonstráción túl üzenetet közvetít a látogatónak, nem a teljes életpályáról, hanem a kiállítás létrehozói által fontosnak, közlendőnek tartott szempontokról. Az irodalmi kiállítások sokat vitatott feladatai, formái közül az egyik legkiválóbb — de távolról sem minden esetben alkalmazható — megoldása. József Attila tisztaságát, áttetszőségét, filozófiáját „hetedik"-ségét, tehát szinte szublimációját sikerült nyújtani a rendezőknek. Itt utalok arra, hogy mennyire fontos egy kiállításnál az, hogy a szellemi szülő — a forgatókönyvíró — és a kivitelező a profi tudás mellett az adott feladatot harmóniában, szellemileg, érzelmileg azonos húron tudja megszólaltatni. Nem szóltam még Balatonszárszóról, ahol 1964 óta szintén kiállítás emlékezik a költőre. Ez az emlékhely és kiállítás mindkét valójában szerencsétlen megoldás. Emlékhely mivolta eléggé kétes. Azon kívül, hogy József Attila ott töltötte utolsó napjait semmi sem köti oda, nincs sugárzása. Az épület eredeti mivolta külleme, 28