Budainé Keczer Csilla: Az egyházi oktatás újjászervezése Makón 1989–1994- ben. A Makói Múzeum Füzetei 82. (Makó, 1995)

A Szent Gellért Kollégium megalapítása és az egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése

házi részének tulajdonba történő telekkönyvi bejegyzését, mivel ott a kollégiumi funkcióval összefüggő munkákat kívánnak végeztetni, illetve ezek pénzügyi fedezetét az állami költségvetési támogatás igénylésével szeretnék biztosítani. Az önkormány­zati testületet 1992. február 26-ai ülésén tájékoztatta dr. Sánta Sándor polgármester úr az eddigi megállapodásokról, amelyek közül a Szent István-téri és a Széchenyi utcai ingatlanok egyházi tulajdonba adását a testület határozatával tudomásul vette. Meghallgatta a Szabadság tér (Csanád vezér tér) 12—14. szám alatti épülettel kap­csolatos tájékoztatót, és határozatában leszögezte, hogy „elviekben egyetért a kon­viktus leválasztásával", és az ezzel összefüggő feladatok megoldásának elindításával, konkrétan a terület és műszaki megoszthatóság véleményeztetésével. További vizsgálatokra és tárgyalásokra volt azonban szükség azért, mert a Római Katolikus Egyház bejelentette, hogy át kívánja venni a Mező Imre Középiskolai Kol­légium konyháját teljes felszerelésével együtt 4 millió forintért úgy, hogy a konyhát, a mosodát és a kiszolgáló helyiségeket az önkormányzat 1993. június 30-áig térítés­mentesen használhatná, az említett időpont után viszont az egyház átvállalná — té­rítés ellenében — a középiskolások étkeztetését. 1992. április 8-án dr. Sánta Sándor polgármester IV/64-2/ 1992. számú iratában felterjesztette a Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztályának Makó Város Önkormányzati Képviselőtestületének 44/1992. (II. 26.) MÖKT számú határo­zatát arról, hogy alapfeladatát a Szent István Egyházi Iskolával megosztja, valamint a kollégiumi-konviktusi épületrész használatára vonatkozó megállapodást is. Ugyan­ilyen tartalmú felterjesztést juttatott el a Pénzügyminisztérium Önkormányzati és Te­rületfejlesztési Főosztályához is. 1992. április 23-án a Csongrád Megyei Vagyonátadó Bizottság 1. számú mun­kacsoportja határozatot hozott arról, hogy a Makó, Szabadság tér 12. szám alatti ingatlant a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet kezelésébe adja, mivel az ingatlanra a Művelődési és Közoktatási Minisztérium — a Magyar Katolikus Egyház Szeged-Csa­nádi Egyházmegyéje bejelentett igénye alapján — 10 évre szóló elidegenítési és ter­helési tilalmat jegyeztetett be. Mindezek a változások új helyzetet teremtettek és új reakciókat váltottak ki. Konkrétan megfogalmazódott egy olyan szándéknyilatkozat, hogy a Szeged-csanádi Püspökség és a Makó Város Önkormányzati Képviselőtestület között 1991 decembe­rében létrejött megállapodást úgy módosítsák, hogy a Szabadság tér 12. szám alatti ingatlan egésze (a konyha, a háromszintes kollégium és az önálló lakás) 1994-ben a Makói Római Katolikus Belvárosi Egyház tulajdonába, 1998-ban pedig birtokába és használatába kerüljön és azt működtesse. Ennek az elképzelésnek azonban számos törvényi és jogszabályi akadálya volt. Többek között az, hogy az ingatlan a Vagyonkezelő Szervezet kezelésébe került, más­részt, változtatás esetén, gondoskodni kell a jelenlegi használó elhelyezéséről, a dol­gozók helyzetének rendezéséről, a felszerelések tulajdonjogáról. Ezért ismételten a képviselőtestületnek kellett állást foglalnia, hogy maradjon-e változatlanul a status quo, vagy felértékelés után minden az egyházé legyen, az önkormányzat pedig kár­talanítást igényeljen a kormánytól. 1992. június 2-i keltezésű beadványában Katona Pál esperes úr ismételten sür­gette a képviselőtestület döntését a kollégium átadása ügyében, hivatkozva a koráb­ban említett szándéknyilatkozatra. Idézve a püspök úr egyetértését, azt a javaslatot tette, hogy a konyha és az ebédlő maradjon az önkormányzat kezelésében jelképes bérleti díj fejében, viszont megismételte igényüket a kollégiumra, amit legkésőbb 15

Next

/
Thumbnails
Contents