Budainé Keczer Csilla: Az egyházi oktatás újjászervezése Makón 1989–1994- ben. A Makói Múzeum Füzetei 82. (Makó, 1995)

A Szent Gellért Kollégium megalapítása és az egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése

1998-ig át kívánnak venni, mivel csak így tudják a környező falvak vallásos szülői­nek azon igényét kielégíteni, hogy gyermekeiket egyházi iskolába járathassák. A tulajdonjog körüli viták ellenére 1992. március 18-án megállapodás jött létre az egyházi kollégium céljára átadott két helyiség használatáról, a kollégium működ­tetéséről, az egyház saját erőforrásaiból történő felújításról. Ezt a képviselőtestület májusi ülésén jóváhagyta. így elkezdődhetett a majdani kollégisták toborzása a kör­nyező falvakban, a felújítási munkák pedig a kollégium épületében. Ennek keretében új vizesblokk épült, bevezették a gázt, a Máltai Szeretetszolgálat pedig berendezést biztosított. Az egyházi kollégium működését segítette az a lakásbérleti szerződés, amely szerint Makó Város Önkormányzata 1992. augusztus 11-től határozatlan ideig bérbe adja a Makói Római Katolikus Belvárosi Egyháznak a kollégium területén lévő la­kást, amelyben egy tanár-házaspárt helyezhetnek el, akik majd kollégiumi nevelőként tevékenykednek. 1992. június 22-én a Makó Belvárosi római Katolikus Plébánia kollégiumot ala­pított, amelynek fenntartásához a Makói Szent István Egyházi Iskoláért Alapítvány adománya, a normatív és az egyszeri önkormányzati támogatás biztosította a fedeze­tet. A Szeged-csanádi megyéspüspök úr 798/1992. szám alatt jóváhagyta az egyházi kollégium megalapítását, amely szeptember l-jén megnyílt. Felszentelésére 1992. szeptember 28-án került sor, mely eseményen dr. Habsburg Ottó is részt vett. Az új intézmény neve Szent Gellért Diákotthon lett. Lakóinak száma 30 fő volt. Közben folytatódott a Csanád vezér tér 12. szám alatti ingatlan tulajdonrende­zésének munkája is. Értékbecslések készültek mindkét megoldásra vonatkozóan. Ka­tona Pál esperes úr egy megállapodási tervezetet nyújtott be, amely szerint az egyház kapja meg az egész kollégiumot, a városi önkormányzat pedig — az egyház támo­gatásával — kérjen kártérítést, és abból 1996-ig építsen új kollégiumi komplexumot. 1993. december 17-én — az új költségvetés készítése kapcsán — Katona Pál újabb helyiségek visszaadását kérte az önkormányzattól, mivel az 1994/95-ös tanév­ben a kollégiumban további 40 tanuló elhelyezését akarják megoldani. E kérését 5/1994. számú beadványában 1994. január 11-én megismételte. 1994. február 3-án szakértői tárgyalás volt a Csanád vezér tér 12. szám alatti ingatlan megosztásáról. A tanácskozáson dr. Pataki Mária ügyvéd, Katona Pál, dr. Draskóczy Ede és dr. Keczer Tamás vett részt. A megbeszélésről készült jelentés lényeges pontjai: — Emlékeztetőül összegzik a Szeged-csanádi Püspökség és a Makó Város Ön­kormányzati Képviselőtestülete között 1991 december hónapban készült meg­állapodás tartalmát, különös tekintettel a Csanád vezér tér 12. szám alatti ingatlanra vonatkozó részekre. Rámutatnak arra is, hogy az egyház részéről most új igényként merült fel a város által épített háromszintes kollégium tu­lajdonjogának megszerzése. — Ez az épület, valamint az összkomfortos lakás nem volt egyházi tulajdonban, miután az ingatlan államosítása után épült mindkettő, márpedig az 1991. évi XXXII. törvény hatálya a kártalanítás nélkül állami tulajdonba került beépített ingatlanra terjed ki. — Ettől függetlenül az önkormányzat átengedheti az előbbi felépítmények tulaj­donjogát az egyháznak, de az adásvételnek minősül. — További feladatok annak függvényei, hogy az ingatlan megosztása, vagy adás­vétele történik meg, ezért a munka folytatásához kérik a polgármester dön­tését. 16

Next

/
Thumbnails
Contents