Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom. A Makói Múzeum Füzetei 81. (Makó, 1995)

Az óföldeáki erődtemplom, Béres Mária régész, Szeged - Az 1989—1993. évi műemléki kutatás eredményei - Épületdiagnosztikai vizsgálatok

Szerencsétlen módon a szentély felett a csehsüveg boltozatot a hevenyészve megerősített (egy téglasor vastagítás) gótikus falakra építették rá, ennek következtében megindult a gótikus falszövet és az új boltozat lassú szétnyílása, amely folyamatot felgyorsította, hogy az 1970-es években — óriási ácshiba folytán — a fedélszéket ráterhelték a boltozat középpontjára (20. kép). A károsodás mértékére jellemző, hogy a kutatás megkezdésére már elszakadt és visszacsavarodott a 18. században beépített vonóvas, és olyan mély repedések keletkeztek a falkorona közelében, hogy a padláson a belső térből ki lehetett látni a szabadba (20. kép). Munkám során huzamos időn keresztül naponta nyomon kísérhettem a repedésekre helyezett gipsz és papírpecsét változását, hogy vajon a tetőszerkezet eltávolítása után valóban bekövetkezett-e a további szétnyílás megállása.

8 A műemléki gyakorlatban használatos módon kapcsokkal "varrták" össze a kisebb, és megfelelő előkészítés után a nagyobb repedéseket is. Tekintve, hogy a vaskapcsok behelyezésekor a kivitelezés során nem fúrót használtak, úgy tűnt számomra, hogy — tekintve a falszövet erősen töredezett voltát — nem igazán jelent tartós megoldást Oföldeákon ez a módszer, hiszen a rezgések következtében egy-egy felületen a munkák befejezésére kimozdultak az elején bevert kapcsok (22. kép). Alz északnyugati sarokra helyezett tornyot 1923—24-ben élére állított téglákból készítették el, s a falazóhabarcs is rendkívül gyenge minőségű volt. Itt is feltűnt a falak szétnyílása, azóta pedig már le is bontották ezt a hevenyészve összerakott, életveszélyes állapotú részt. Komoly meghibásodást jelentett a délnyugati sarokpillér megsüllyedése és elszakadása a falszövettől. Ezt a problémát 1923—24 során a pillér és a falazat egy részének újrarakásával, valamint nyugati irányból egy megtámasztó, a homlokzatra és a délnyugati sarokra merőleges alapszakasszal vélték megoldani. Csak a régészeti feltárások során derült ki, hogy a "leválás" azért következett be, mert a templomnak ez a része a már feltöltött Árpád-kori sáncárokra esik, tehát nem kellően szilárd az altalaj (22. kép). Kisebb, az ilyen jellegű műemléképületeken szokásos meghibásodásnak számít a támpillérek leomlása, amely főként azért következett be, mert a századeleji felújítás során a pillérekre ráépített részeket nem kötötték be a falszövetbe. A nedvesség különféle formái (felszívódó talajnedvesség, felületre ható pára és csapó eső) okozták mind a falazat, mind a faszerkezet súlyos károsodásait. Főként a hajó északi falában fejtették ki romboló hatásukat, ezzel szemben a déli oldalon, nemcsak a falszövet, de a körülötte lévő talaj is teljesen száraz volt. A nedvességkárokat előidéző hibák egy részét szemrevételezés útján is azonnal meghatározhattuk: az épületen kívül a lábazat magasan való feltöltése földdel, a rosszul megépített járda, a hibás esőcsatorna, a sekrestyében a víz bevezetésének és a szennyvíz elvezetésének helytelen megvalósítása. Halmozta a nedvesedés okozta pusztítást a betört ablakok sora, valamint az, hogy a szimpla nyílászárók tokjai nem illeszkednek jól a falba. A nagyobb, viharos esőzésekkel és az északi oldal felől érkező csapóesővel jelentős mennyiségű víz zúdult be a réseken, tovább növelve — immár a belső tér felől — 8 A szerkezeti hibák kijavításának módját a helyreállítást tervező és a kivitelezést irányító Tér és Forma Építéstervező KFT mérnökei: Sípos György, Lakatos László, Zákányi Ildikó határozták meg Libor László részletes felmérései alapján. Előírásaik megtalálhatóak a helyreállítás engedélyezési és kiviteli tervdokumentációjában, OMvH szegedi Műemlékhelyreállító KFT Irattára. 18