Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom. A Makói Múzeum Füzetei 81. (Makó, 1995)

Az óföldeáki erődtemplom, Béres Mária régész, Szeged - Az 1989—1993. évi műemléki kutatás eredményei - Épületdiagnosztikai vizsgálatok

A szentély jelenlegi boltozatának, illetve felmenő falainak a megerősítése okán sor került 1991-ben párkányának lebontására. Ekkor bukkantunk rá annak a fa födémszerkezetnek a maradványaira, amelyet szakaszonként közrefogott a magas mésztartalmú, szilárd falazöhabarccsal emelt falszövet, s a vakolat belső oldalán még tojáshéjszínű hódoltság kor végi (késő gótikus?) meszelés volt (16. kép). Figyelembe véve az okleveles adatokat, a hajón a mostani párkánymagasság kialakítása 1759 utánra tehető, s az új párkánnyal igazodtak a szentély már meglévő szintjéhez. Mivel 1686 és 1723 között a település az oklevelek szerint lakatlan volt, mindenképpen a 18. század előtt készült el a szentélyen a nyitott födém gerendaszerkezete, amelyhez 1723/1730—59 táján a holkeres barokk födém vakolatát tartó nádstukaturt erősítették (16, 20. kép). A rendelkezésre álló adatok végülis már elegendőek annak megállapítására, hogy a hódoltság kori összenyitott födém/fedélszék szerkezet, illetve a szentély lefedésének ez a módja, a ferencesek által kedvelt technika, s mivel a középkori Földeákon a hódoltság korától kezdve erős ferences befolyást tudunk kimutatni, nem is olyan meglepő itt e speciális fafödém megvalósulása (OLTVÁNYI 1866, 112, 118; BÁLINT 1976, 168). ÉPÜLETDIAGNOSZTIKAI VIZSGÁLATOK Magam csak azoknak az épületkároknak a felmérését végeztem, amelyekről vagy már a szemrevételezéskor nyilvánvalóan látszott, vagy a kutatás során derült ki, hogy építéstörténeti kérdésekkel szoros kapcsolatban vannak. E meghibásodások Oföldeákon három nagyobb területre összpontosultak. Elkülöníthettük az alapozás hibáit, a falszövet és a boltozat szerkezeti károsodásait és a födém, valamint a fedélszék faszerkezetének rongálódásait. Az állagromlást okozó tényezőket számba véve megnevezhetjük a történeti korok során halmozódó építési hibákat, főként az újabb időkben emberi hanyagsággal párosulva, valamint a különféle forrásokból fakadó nedvesedést. Az alapok megkutatásánál a statikai számításokhoz való adatgyűjtés mellett építéstörténeti megfigyelésekkel is bővültek eddigi ismereteink. Kiderült, hogy a déli oldal 3. és az északi oldal 10. támpillére később épült a templomhoz (az alapok nem voltak kötésben, falazó anyaguk is eltérő), de mivel e támpillérek alsó része kötésben van a falszövettel, bizonyos, hogy egy átépítés során újra emelték a meglévő alapokon a falakat, s az új támpillérek felhúzásával immár lehetőség nyílt a boltozat súlyának levezetésére is (21. kép). Egyébként — a méretekből, a pillérek számából és elhelyezkedéséből következően — az első templom boltozott szentélyéhez sík födémmel lefedve kapcsolódott a hajó, hiszen a több mint 12 x 7 m-es teret (az adott és ismert elemekkel) egyetlen, csak a falakra és a támpillérekre támaszkodó boltozattal nem tudták lefedni. Nos, ezt az építészettörténetből jól ismert igazságot kiválóan szemléltetik az óföldeáki templomot ábrázoló 16—18. századi ábrázolások is. Statikai szempontból fontos megfigyelés volt, hogy a régi alapokon emelt új, gótikus falazatot a hajó déli oldalán (1520±30) az alaptest külső szélére terhelték, s ezzel lehetőséget teremtettek az alaptest megmozdulására (esetleges kibillenés, törés), s az ebből adódó valamennyi épületmeghibásodásra. Az alapok meggyöngítése irányába hatott a templom teljes területe alatt 1758—59 során kialakított kripta is. Már a vakolat és falkutatás eredményeiből is kitetszett, hogy a nyílások, különösképpen az ablaknyílások többszöri átépítése teljesen meggyengítette az egységes falszövetet, számos repedést okozva rajta. 17 f r~ L