Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom. A Makói Múzeum Füzetei 81. (Makó, 1995)
Az óföldeáki erődtemplom, Béres Mária régész, Szeged - Az 1989—1993. évi műemléki kutatás eredményei - A kutatás módszere, dokumentációja, építéstörténeti vonatkozások
a különböző korból származó építőállványok helyének, s olykor rendszerének meghatározására volt lehetőségem, hanem világos kép rajzolódott ki egy-egy nagyobb átalakítás mértékéről is. 7 Nemcsak a helyszínen, de a dokumentációs fényképeken és rajzokon is első pillantásra feltűnő, a hajó keleti kétharmad részénél a levésett egykori saroktámpillér helye mind a déli (18. kép), mind pedig a vele szemben lévő északi oldalon. A megfigyelt részen a hajó egységes falazóhabarcsa is arra mutat, hogy a gótikus templom külső hossza eredetileg 20 m volt, s a kérdéses vonalig tartott. Az itt emelt új támpillérek azonban a Nyugat felé bővített falszövettel kötésben vannak. A régebbi templomrész falazóhabarcsa erősen meszes összetételű, fehéres színű, érdes, kemény; a templom nyugati bővítése során ezt kísérelték meg utánozni, ám sikertelenül, hiszen ez az új habarcs, szemben a régivel, könnyen málik. A támpillérek jó részének alsó, 2-2,5 m magas szakasza volt csak a falszövettel kötésben, a többi javításként, pótlásként esetleg ráfalazásként készült hozzá. A szentély falszövete és támpillérei kötésben vannak egymással, az itt megfigyelt falazóhabarcs nagyon hasonló a hajó apszis felőli harmadának falában észlelthez, de attól mégis egy árnyalattal sárgább színű, inkább homokosabb összetételű. A különbség szemrevételezés útján csak sejthető, de biztonsággal meg nem állapítható. A szentélyen a déli, délkeleti és keleti falakon az ablakok biztosan gótikusak voltak, Molnár Pál szerint az északkeleti is idesorolható, azonban a sok átépítés és a megmaradt falazóhabarcsnyomok alapján minden kétséget kizáróan alátámasztani ezt a tényt már nem tudjuk. Mind a szentély északi, mind a hajó északi oldalának első támpillére lebontásra került, illetve beépült a sekrestye falába. A szentély déli, gótikus ablaka 1922—24 során lett beszűkítve, de csúcsíve már jóval a csehsüveg boltozat építése előtt megsemmisült. Az ablak keleti oldalán megmaradt párkánya eredeti magassága, a rézsű és a kávák szögletében pedig gótikus vakolat volt megfigyelhető, amely téglaporral kevert, kb. 0,5 cm vastag sima, vöröses árnyalatú felületet jelent (19. kép). Nem vizsgálva apró részleteiben a barokk és újkori átépítések zömét (a nyugati rész 18—20. századi bővítései, magtárablakok 19. századi kialakítása, a sekrestye megnagyobbításai, stb.), még két jelentős egység különíthető el a templomtesten (17. kép). A régebbi: a keleti kétharmadban a lábazat koronájáig megfigyelhető rész, amely jól láthatóan elválik a falszövettől építésében és falazóhabarcsában is. Az itt található fugák mélyén ülő habarcs a homoktól sárgás színű, de nagy számban található benne 0,2—0,6 cm átmérőjű oltatlan mészrög, valamint kvarcszemcse, s rendkívül szilárd kötőanyag. Az újabb, szintén feltűnően elütő rész: a hajón és a szentélyen a koronázópárkány, valamint az utóbbin a párkány alatt található 1—1,5 m nagyságú felület. Az itteni kötőanyaggal kapcsolatban megjegyzendő, hogy erősen sárgás, a gyakorlatban általában barokknak tartott, puha, s mind a szentélyen, mind a hajón nagyon hasonló volt, éppen ezért szemrevételezés útján különbözőségük nem volt megállapítható, bár az építéstörténeti adatok ez utóbbi tényt egyértelművé teszik. A hajó északi oldalán a lábazattól kb. 4 m magasságban a falazat kihasasodik, amely az egykori boltozat indításának helyét jelzi. 7 A dolgozatban az eredeti dokumentációnak csak egy kis részletét mutatom be, az anyag a Móra Ferenc Múzeum Régészeti Adattárában és az OMvH Szegedi KFT Irattárában tanulmányozható. 16
