Halmágyi Pál szerk.: Bodófalva telepítésének 100. évfordulója. A Makói Múzeum Füzetei 77. (Makó, 1993)
Rozsnyai János: Telepítések a Dél-Alföldön
Rozsnyai János: Telepítések a Dél-Alföldön A telepítések, az áttelepülések, a spontán vagy irányított lakóhely változtatások végig kísérik történelmünket. Ezeket gyakran lehet nagyobb sorsfordulóinkhoz — tatárjárás, törökdúlás, háborúk — kapcsolni, de sokszor racionális, gazdasági okokkal is magyarázható, hogy családok százai vágtak neki az új életnek. Hazánk történelmének súlyos korszaka volt a másfél évszázados török uralom, majd az azt követő 17. század végi felszabadító harcok időszaka. Az újjáéledni kezdő nemzetre még nehéz évtized várt a 18. század elején. E két évszázad alaposan megtizedelte a magyarságot. A 17. század egész Európát tekintve sem kedvezett a népesség gyarapodásának. Járványok, sűrű háborús pusztítások, sorozatosan gyenge termések és a hűvösebbre fordult éghajlat játszottak ebben szerepet. A század alig 30%-kal emelte a lakosság létszámát. Összehasonlításképpen 1700-tól 1800-ig több mint 60%-kal lettek többen Európa lakosai. (1.) Hazánk az öreg kontinens más tájaihoz képest igen tragikus demográfiai helyzetbe került a 17—18. században. Az 1500-as évek elején már mintegy négy millió lakosa volt a Kárpát-medencének. A török kor végére ez a szám alig 4,2 millióra nőtt, ami több mint 180 év alatt alig 5%-os fejlődés. (2.) A török kiűzésével azonban koránt sem szűntek meg a népesség gyarapodását gátló tényezők. A menekülő oszmán hadak iszonyatos rablást, pusztítást vittek végbe. Váctól délre pl. 5000 knT-es területen 64 népes falu helyén mindössze két településen éltek emberek. Az ország déli részein sok napi járóföldön vonulhatott keresztül a felszabadító sereg, mire embereket látott. Ebben bizonyára az is szerepet játszott, hogy a török hódoltság alatt élő települések lakóinak már a vérében volt: ha nagyobb sereg közeledtét megneszelte, értékesebb ingóságaival jószágaival az erdőkbe, nádasokba rejtőzött. A sokat szenvedett magyarságnak a felszabadító csapatok is új és egyre nehezebb terheket raktak a nyakába. A felmentő hadak forspont és porció követelései, törvénytelenségei, kegyetlenkedései odajuttatták a megmaradt lakosságot, hogy nosztalgiával emlegette néhány török defterdár emberségét. Gróf Kollonich Lipót érsek, aki nem éppen rebellis szelleméről volt ismert, ,JEinrichtungswerk" című munkájában írja, hogy a súlyos adóterhek katonai végrehajtása, valamint az átvonuló és beszállásolt hadi nép, a még meglévő lakosságot is megsemmisüléssel fenyegeti. Már-már attól kell tartani, hogy az ország teljesen kipusztul. (3.) S hogy ez nemcsak írói túlzás, bizonyítja, hogy a felszabadító háború idején az ország jelentős részén megszaporodott az elhagyott, lakatlan jobbágytelkek száma, egyes uradalmakban hiányzott a jobbágycsaládok 40-50%-a. Egy Bécsnek tett jelentés 1698-ban arról számolt be, hogy Magyarország a tökéletes romlás állapotában van. A lakosság létszáma — a még török kézben lévő bánáti részek nélkül — 3,9 millió fő. (4.) A karlócai békével vége szakadt ugyan a népesedést erősen gátló visszafoglaló háborúnak, de a lakosságra továbbra is hatalmas, szinte elviselhetetlen terhek nehezedtek. Négy év múlva az 7
