Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)
ELŐADÁSOK - FEJÉR GÁBOR: Kulturális folyamatok
vagy az Isten esetében sem. Ha ezt elfogadjuk, és belátjuk, hogy maga a történés az elsődleges, és minden más csak posztulátum, akkor elérkeztünk oda, hogy a ki, mi, kivel, hol és hogyan kérdésekre (melyek száma tetszés szerint növelhető) adható válaszokat ne akarjuk többé - még ha azok tudományos megalapozottságú ütköztetése után, közülük bármelyiket kitüntetve is - a kultúraértelmezés központi kategóriájává avatni. Úgy látom: a kultúra sajnos nem "ilyen", vagy "olyan", hanem -5 egy kicsit ilyen is, meg olyan is - ahogyan John Barth jellemzi főhősét . Ha Barth-ra hallgatunk, ez a közeli véget sejteti; ha a genetikusokra, akkor éppen életerejét bizonyítja. Azt javaslom, ne könnyítsük meg a kutatók dolgát holmi izzadságszagú definíciókkal. Ugy is csak azt érnénk el, hogy számosan toporognának a frissen font drótkerítéseken kívül, bebocsátásra várva, akik unaloműzésből és önigazolástól vezéreltetve megépítenék saját falaikat. Ha ez gyengeség, valljuk be: nem tuaunk többet mondani a kultúra mibenlétéről. Vagy legyen erőnk eltitkolni az igazságot; hiszen nem kisebb elme, mint Dosztojevszkij fogalmazta meg, hogy csak lényeges dolgokról érdemes írni, azt azonban már nem árulta el, mit is ért ezen. Én azonban azt hiszem, hogy ez az állásfoglalás sem nem gyengeség, sem pedig sokat sejtető félmosoly: egyszerűen lehetőségeink korlátainak józan felismerése. Ha elfogadjuk továbbá, hogy maga a megnyilvánulás (történés) az elsődleges, és minden más csak következtnény, és ha ez a megnyilvánulás maga a kultúra, akkor a következmények a kultúra következményei, tehát a következmény nem azonos a kultúrával, csak jellemző lehet rá. A következmény bármilyen lehet: kicsi, nagy, szilárd, folyékony vagy légnemű, lila, fikció, tiltó, megengedő, divergens vagy öthengeres. A kutatónak szabadságában áll a választás: vizsgálhatja a ménherélés szokásait az alsószoknyák számának függvényében vagy a zsíroskenyérfogyasztás etnoszemiotikáját. Tudományos felelőssége nem ezen a síkon jelentkezik, választásáért csak saját lelkiismeretének kell számot adjon - és esetleg a főnökeinek, ha vannak. Akit érdekel, hogy hány macska él Zanzibárban 4, az mindaddig Afrika partjai után fog sóvárogni, amíg nem akad valaki, aki megszámolja helyette, s egy másik, aki ezt ki is adja. (Erről a kérdésről különben nem ártana meghallgatni az etológusok és a populációgenetikusok véleményét is.) A tudományos teljesítmény csakis saját érvrendszerében ítélhető meg, különben az a veszély fenyeget, mint amikor egy parabolát próbálunk meg logaritmikus koordinátarendszerben ábrázolni, s az csodák csodája, kiegyenesedik. Aki macskát akar számolni, attól azt várjuk el, hogy számlálni, akár összeadni is tudjon, és ne azt kérjük rajta számon, hogy nincs abszolút hallása, netán színvak. Ami nem azt jelenti, hogy minden érvrendszernek különböznie kell a többitől, de azt sem jelenti, hogy a különböző érvrendszerek feltétlen szemben állnak egymással. Elég nehezen lehetne azonosnak 72
