Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)
ELŐADÁSOK - FEJÉR GÁBOR: Kulturális folyamatok
tekinteni az esztétikai élményt az azt kiváltó templommal, holott nyilvánvaló, hogy mindkettő egyazon történetről szól - ahogyan ma mondanánk. Aki nem ugyanazt mondja valamiről, mint bárki más (aminek különben mi értelme is lenne), az nem feltétlenül negligálni igyekszik azt, mégcsak az sem biztos, hogy - horribile dictu - vitatni kívánja, hanem egyszerűen mást mond. Einstein elmélete nem helyezte összességében hatályon kívül a klasszikus fizika alaptörvényeit, de mindkettő más tartományban igaz. (Aminek elsősorban örülni kellene 5, ha bizonyítottan a tudományos kutatók lélektanából következően az ilyen esetek nem járnának legalábbis ideig-óráig tartó villongásokkal 6 - s ez korántsem csak Magyarországon van így.) Ha ezek után fölmerül az a jogos kérdés, hogy akkor végül is mi okozza tudományosan egyébként korrekt munkák megítélésének anomáliáit, erre nézve az a balsejtelmem, hogy semmi más, mint a szocializált kíváncsiságtól vezérelt tudományos piac. Aki ezt a tényt elfogadja, azt ez legalábbis a tolerancia fegyverzetével kell felvértezze. Tartozom a történei hűségnek annyival, hogy bevalljam: a kultúra mibenlétéről vallott felfogásom a konferenciát követő hónapokban változott meg, amiért köszönettel tartozom Derek de Solla Price és Clifford Geertz munkáinak, utóbbinak számos egyet nem értésem dacára is. Ezért, amikor a továbbiakban a kulturális vizsgálatok homlokterébe az emberi tevékenységet és annak produktumait állítom, ezt a véleményemet már nem áll szándékomban abszolutizálni és a kultúrával azonosítani, ahogyan azt előadásomban tettem. Mindazonáltal, a tevékenységet továbbra is az emberi fajra legjellemzőbb megnyilvánulásnak tartom. Olyan megnyilvánulásnak, amely mindig személyhez kötött, ugyanakkor a legkülönbözőbb összetételű és nagyságú csoportonként rendszerbe szerveződhet. A kultúra hordozó-alapegységét tehát az egyén, a tevékenységek pedig legmagasabb szinten társadalmi méretekben, a társadalmat összetevő egyének komplex kapcsolatrendszerének szintjén összegződnek. A néprajzi kutatás végcélja nyilvánvalóan nem lehet más, minthogy ennek a szintnek minél teljesebb, folyamatában történő megismerésére törekedjék. Következésképpen a kutatásoknak a következmények 7 komplex (megvalósult és lehetséges) halmazára - esetünkben pedig a tevékenységek teljes rendszerére - és a társadalom egészére kell irányulniuk. Ezek összetevői közül bármelyik indokolatlan előtérbe állítása ("hagyományos kultúra", "paraszti kultúra") éppúgy hiba, mint ezzel párhuzamosan bármely mások kirekesztése. Ez azonban nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a gyakorlati kutatómunka nem irányulhatna ezen - jól definiált - részegységek bármelyikére, mindössze azt kell tudnunk, hogy ezzel az emberi kultúrának csak egy - általunk megválasztott szeletét tartjuk kezünkben. 73
