Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

KUNT ERNŐ: Kik döngetnek s milyen kapukat? A Fiatal Néprajzkutatók Országos Konfereciája elé

mennyire magukra vannak hagyva, s mennyire megengedhető számukra, hogy kevéssel is beérjék. Pedig a nemzetközi s bizonyos mértékben a hazai tapasztalatok alapján úgy tetszik, hogy egyre kifejezettebb az igény komplex képzettségű társadalomkutatók iránt. Ezen általánosító kijelentés pontosításokat igényel, mindenek előtt annak definiálását, hogy mit is értsünk a "komplex képzettségű társadalomkutató" kifejezésen. A meghatározás azonban annál is inkább nehézségekbe ütközik, mivel a hagyományosan társadalomtudományokként ismert diszciplínák is önmeghatározási válságokon mennek keresztül. A szociológiában éppen úgy érzékelhető a belső megújulás lehetőségeinek keresése, mint a pszichológiában, a történettudományban s a néprajzban. Ezek a belső válságok megjelenhetnek új vizsgálati terepek, témák újrafelfedezésében, belső tudománykritikai vitákban, módszertani favorizációkban, résztudományok önállósodási törekvéseiben, határtudományok születésében, új diszciplínák megjelenésében vagy éppen új elnevezésekben éppen úgy, mint személyi ellentétekben, tudományos intézmények szakmai helybenjárásában, a szakmai kritika hiányában, intézményi és személyes tevékenységi profilok torzulásaiban, nemzedéki ellentétek túldimenzionálásában, konjunktúralovaglásban, tudományelméleti cinizmusban vagy tudománypolitikai reálpolitizálásban. Mindez - s sok más fel nem sorolt jelenség - lehet/ne természetes és szerves velejárója a társadalomismeret és a kultúrakutatás belső fejlődésének, hiszen maga a vizsgálat tárgya is változik, alakul. A gondot azonban éppen az ébreszti, hogy a szakmai hiányérzetek hazánkban - s ha jól látom, szerte Közép-Európában - nem artikulálód(hat)nak felszabadultan, s sokszor nem is elég tartalmasak, vagy éppen fedezetlen külföldi adaptációk. Hiányzik vagy nem lett próbára téve idehaza, egymásközt a kísérletezés szabadsága! Aránytalanul nagy, sokszor egzisztenciális veszélyt hordoz a saját út keresésének kockázata! Nincs becsülete s visszhangja az önmagát kiszolgáltató kísérletezésnek! Szakmánk s szakmai közéletünk éppoly kevéssé tagolt, kevéssé színes és rugalmas, mint társadalmunk egésze. Mindezt persze jól tudjuk, napi döntéseinkben átérezzük, mégis - ha időközben el nem torzult személyiségünk - demonstratívabb szembesülések alkalmával fájlaljuk mindezt. Különösen így van ez, ha a közép-európai régióban növekedő fiatalság neveléséről s a társadalom, a kultúra megismerésére vágyakozók felső szintű oktatásáról van szó! A régiónkat jellemző s egyszersmind megterhelő társadalmi feszültségek, a nemzetek és társadalmi ré*2gek/csoportok közötti demokratikus és felszabadult együttélés reményének hitelesítése, a harmadik évezred globális kihívásai megítélésem szerint tudománytörténetileg elfogulatlan, igényesen felkészített, módszertanilag sokoldalúan képzett, a tudományos életben felszabadultan mozgó fiatalokat kíván. Olyanokat, akik megtanulják, hogy a társadalom és kultúra 6