Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

ELŐADÁSOK - WILHELM GÁBOR: A kultúra modellezése

szintaktikai elemek közötti formális kapcsolatokkal érdemes leírni, melyekhez a neurológiai állapotokat hozzárendeljük. Hasonlóan az ingerek és neurológiai állapotok, illetve a neurológiai állapotok és a viselkedés közti általánosításokat szintaktikai elemek segítségével lehet megfogalmazni és nem szemantikai tulajdonságok alapján. A szintaktikai elmélet tehát a mentális állapotokat az IC organizmusok és a szintaktikailag jellemzett elemek közti relációként kezeli. Ezzel a lépéssel az egész köztünk és a leírandók között közvetítő hálózatot (referenciát, igazságértéket, ideológiát) kiiktatja. A szintaktikailag jellemzett elemeket a kutató a számára legmegfelelőbb "szűk" kauzális leírás alapján választhatja ki, amelyekkel a legjobban le tudja írni a konkrét ingerek, mentális állapotok és viselkedés közti okozati viszonyokat. Ennek következtében olyan személyek viselkedésének leírásakor is minden további nélkül alkalmazhatja a mentális állapotok okozati kapcsolatára vonatkozó általánosításokat, melyek tőlünk ideológiailag, nyelv, referencia használatában kisebb vagy nagyobb mértékben különböznek. Az összehasonlítás kiiktatásával jelentősen csökken továbbá a leírást eddig nehezítő és mindenfajta összehasonlítással együtt járó kontextusfüggőség. Ha a "hiedelem", "szándék" intencionális kategóriatípusok továbbra is alkalmasnak bizonyulnak a viselkedés megfelelő tudományos magyarázatára, akkor a reprezentációs és a szintaktikai elmélet közötti különbségek elsősorban a hozzánk viszonyítva egzotikus ideológiájú egyének viselkedésének leírásakor jelentkeznek mind az egyes ' • ^ 36 mentális állapotok leírásában, mind az általánosítások alkalmazhatóságában. Ez a terület a néprajz esetében egyáltalán nem elhanyagolható, mivel a néprajz éppen a viselkedés eltéréseit igyekszik a reprezentáció különbözőségével való összefüggésében vizsgálni. Azt, hogy az ezzel kapcsolatos problémák valóban mennyire a központban vannak, jól szemlélteti a hiedelmek irracionalitásának vagy az émikus-étikus leírás különválasztásának újra és újra visszatérő vitája, melyek - úgy tűnik 37 - mindketten az intencionális szemlélet egyenes következményei. Nézzük meg két példán, hogyan hozza létre a reprezentációs elmélet e problémákat, és milyen megoldásokat kínál rájuk a szintaktikai elmélet. Társadalmunkban (sok egyéb társadalom, nyelvközösség tagjaihoz hasonlóan) néhányan a "hasfájás" kifejezést használják a gyomor- és a hasfájásra egyaránt. Tegyük fel, hogy S közli: "Fáj a hasam" és a gyomrára mutat. Hogyan jellemezhető S hiedelme? Mit hisz S, hogy a hasa fáj-e vagy a gyomra? Etikus leíráskor megpróbálnánk olyan tartalmú mondatot keresni, amellyel az S-éhez hasonló saját mentális állapotunkat lehetne leírni. Például S tulajdonképpen azt hiszi, hogy a gyomra fáj. így azonban számos általánosítást nem tudnánk alkalmazni S hiedelmével kapcsolatban. Ha az orvosi rendelőből kiszólnak, hogy most az menjen be, akinek csak a hasa fáj, S minden bizonnyal bemenne. Ezt a viselkedését azonban kizárólag 62