Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)
ELŐADÁSOK - WILHELM GÁBOR: A kultúra modellezése
Látható, hogy egyetlen általánosan elfogadott néprajzi meghatározásból: "kultúra" = def. a tanult viselkedés elméleti leírása, néhány viszonylag széles körben elfogadott nem néprajzi segédfogalom (mint tanulás, viselkedés, adat, elmélet) felhasználásával egy sor következtetés levezethető. A használt segédfogalmak bizonyos tudományokban elméleti terminusok, és önálló elméletek fejtik ki őket. Ezek az elméletek idővel módosulhatnak, mással felcserélődhetnek, vagy akár használhatatlanként eltűnhetnek. Mindezek a módosulások automatikusan érintik azokat az elméleteket, melyekben e fogalmak már nem elméletiként szerepelnek. Érezhető változásokat vont maga után szinte az összes tudományban például a tudományos elmélet fogalmának időnkénti módosulása. Alapvető változásokat sejt a társadalomtudományi leírásokkal kapcsolatban a nyolcvanas évek elején megjelent "mentális folyamatok szintaktikai elmélete" 30 (röviden: szintaktikai elmélet). A neve ellenére a szintaktikai elmélet nem kidolgozott elmélet, hanem ugyanolyan szemléletmód, mint az eddig uralkodó intencionális szemlélet (másnéven: "mentális folyamatok reprezentációs elmélete", röviden: reprezentációs elmélet). A reprezentációs elmélet a viselkedés hétköznapi magyarázatának terminusaiból indul ki, két központi kategóriája a "hiedelem" és 31 a "szándék", más néven propozicionális attitűdök. Mindkétfajta propozicionális attitűd mentális állapotként kezelhető, melyek nem mások, mint az organizmusok és tartalommal bíró, illetve szemantikailag interpretálható mentális mondatok közti relációk. "S azt hiszi, hogy p" esetén tehát - ahol p egy P kijelentéssel helyettesítendő 32 - a hiedelem egy H(S,P) reláció. Egy személy vagy egyéb organizmus hiedelme akkor számít a p hiedelemnek, ha az tartalmilag hasonló ahhoz a hiedelemhez, 33 melyen a mi megfelelő p kijelentésünk alapul. Másképpen: akkor mondjuk, hogy S azt hiszi, hogy p, ha S hasonló mentális állapotban van, mint ami minket késztetne S mentális állapotát jellemző, tartalommal bíró mondat kinyilvánítására. Ennek a tartalmi hasonlóságnak viszont legalább három összetevője van: ideológiai, referencia és okozati mintabeli hasonlóság. A reprezentációs elmélet a mentális állapotok közti kapcsolatokat ilyen mentális állapotokat leíró, tartalommal bíró mondatok alapján általánosítja. A reprezentációs és a szintaktikai elmélet egyetért abban, hogy a tanult viselkedés leírásához mentális folyamatok feltételezésére van szükség, és hogy ezeket reprezentációként, szimbólummanipulációként érdemes felfogni. A fő különbség köztük, hogy a szintaktikai elmélet e reprezentációkat interpretálatlan, tartalom nélküli szintaktikai elemként kezeli, a reprezentációs elmélet (mind az erősebb, mind a gyengébb változata) ragaszkodik szemantikai, tartalmi 3 4 jellemzésükhöz. A szintaktikai elmélet központi gondolata, hogy a feltételezett neurológiai állapotok kauzális kapcsolatára vonatkozó általánosításokat közvetve olyan 61
