Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

ELŐADÁSOK - OLÁH GYULA: Az alkalmazott etnográfia felé. Lehetőségek és metodológiai problémák

végérvényesen a tudás, a szimbólum és a jelentés kategóriáira tevődött át. Éppen ezért az etnográfusnak, az antropológusnak nem az a feladata, hogy a megfigyelhető viselkedésformákat "objektív" módon leírja, hanem az, hogy az e viselkedések mögött rejlő világképet, világszemléletet, gondolkodási folyamatokat feltárja«.

6 Ugyanakkor a történelem mohó gyorsasággal üríti ki és tölti meg a formákat, megfosztva őket régi jelöltjeiktől, és új jelöltekkel gazdagítva őket - mondja Umberto Eco.

7 Mindezek megfontolandóak, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a múltban tanulmányozott törzsek ma a fejlődő országok népeit alkotják, amelyekhez lassan mi magyarok is tartozunk már nem hagyományosan paraszti, még éppen "tsz-tag" és nem vállalkozó falusi lakossággal és már nem szocialista még nem polgári városiakkal. Azaz a tanulmányozandó tárgy például a "benszülöttek" vagy a parasz- tok szempontjából jogosan merülhet fel a kérdés: "Mi történik a valósággal, ha külföldre, illetve a múzeumba szállítják?" Avagy James Clifford megfogalmazásában: "Ami immár a legkülönösebb, az már nem a másik kultúra, amelyet leírunk, hanem a o leírás maga." Megállapítását még "szigorúbbá" teszi az a Popper-i tétel, hogy még maguk a mérhető tények is a valóságban csak elméletileg megvilágított értelmezések. Természetesen a probléma megoldásának előfeltétele az antropológiában a szemléletváltás. A hagyományos előfeltevések által korlátozott néprajztudományhoz képest egy újfajta tudományos felelősséget alapozhat meg a történelemmegértés történetiségének felismerése. Mindeddig a "történelemnélküliség" a látóhatár problémamentes korlátozásában nyilvánult meg, a "történelemfelettiség" pedig a tartós, változatlan értékekhez való ragaszkodásban, így az a módszertani igény, hogy a változásokat megértsük történetiségükben, az antropológiát és a történettudományt újra közelítette egymáshoz. Bár a közeledésnek mind határainkon belül, mint határainkon túl már vannak előzményei, kétségtelen, hogy az ún. történeti antropológia a 70-es évek második felétől bontakozik ki igazán. Magának az antropológiának a megújulásával kapcsolatos nehézségekről Clifford Geertz is írt: "Ami az antropológiát illeti, szinte nagyobb probléma elhasználódott gondolatokat eltávolítani az irodalomból, mint termékeny gondolatokat meghonosítani, így az elméleti viták a kelleténél kritikusabbak, ahelyett, hogy konstruktívabbak lennének, s egész tudományos pályák mennek rá arra, hogy siettessék halálra ítélt elképzelések szétzúzását. Tudományágunk fejlődésével csak remélhetjük, hogy ez a fajta szellemi gyomirtás tevékenységünknek kevésbé fontos részévé válik. Pillanatnyilag azonban az a helyzet, hogy a régi elméletek inkább 51