Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)
ELŐADÁSOK - SZARVAS ZSUZSA: A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete mint tudományos műhely?
óta folyó vállalkozás. A Hofer Tamás vezette team a Társadalomtudományi Intézet által koordinált társadalomstatisztikai, szociológiai vizsgálatokhoz kapcsolódva arra vállalkozott, hogy néprajzi, antropológiai módszereket dolgoz ki a társadalmi változások egyéni életutak, életstratégiák szintjén megragadható elemzésére, a kulturális tényezők (család, lakóhelyi környezet, nemzetiségi hovatartozás, vallás) szerepének kimutatására. Bár az eredmények összefoglaló bemutása még várat magára, ez a téma a magyar néprajztudományban feltétlenül újszerű kezdeményezésnek számít, amely a nemzetközi kutatásnak jelenleg egyik fontos érdeklődési területéhez is köthető. Más szempontból tartom jelentősnek a Pócs Éva vezette A boszorkányhit történeti forrásainak feltárása és feldolgozása című témát, amely kísérletet tesz egyrészt az egyes résztvevők munkáinak tényleges összehangolására, másrészt pedig a forráselemzések során a számítógépes feldolgozásra. (A számítógép nyújtotta lehetőségek kihasználásában sem jeleskedik tudományterületünk, s itt már nemcsak a Néprajzi Kutatóintézetről van szó.) Bár a kutatási elképzelésekben szerepelnek olyan témák, mint kulturális összetevők a társadalom integrálódási és differenciálódási folyamatában, az etnikai öntudat, különállás és a politikai szerveződés magasabb szintjei vagy a falusi munkaszervezetek a családi gazdaságban, ezek megvalósulása, megvalósítása azonban egyelőre csupán terv. A Néprajzi Kutatóintézetnek más intézményekkel való kapcsolatát sem lehet egyértelműen pozitívan vagy negatívan értékelni. A főleg a budapesti egyetemmel egyre több szálon összefonódott kapcsolat, kutatók cseréje, az, hogy az intézet munkatársai részt vesznek az egyetemi oktatásban, inkább néhány - igaz egyre több - személyre korlátozódik, mintsem az intézmények közötti valódi összehangolt munkára. A múzeumokkal való együttműködés pedig többnyire azt jelenti, hogy az intézeti kutatási programokban részt vevő vidéki muzeológusok bizonyos anyagi lehetőségekhez jutnak az intézet révén. Való igaz, hogy intézetünkbe az utóbbi években egyre több fiatal kutató került, elsősorban tudományos továbbképzési ösztöndíjasként, akiknek nagy része az ösztöndíj lejárta után álláslehetőséghez is jut. Kutatásra, publikálásra adottak, s nem lebecsülendők a feltételek. De az a szemlélet, amely - egyébként tudományszakunk más területeire is rendkívül jellemző - még 40 éves korban is fiatal kutatónak tekint mindenkit, bizonyos mértékben behatárolja a lehetőségeket, a programokban való részvételt, az igazán fontos tudományos tevékenységben való szerepvállalást. Itt természetesen tapasztalhatók bizonyos különbségek, amelyek az emberi, kutatói alkat eltéréséből adódnak. Úgy gondolom azonban, hogy a foglalkoztatáson túl az Intézetnek (s természetesen más, néprajzosokat foglalkoztató 45
