Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)
ELŐADÁSOK - SZARVAS ZSUZSA: A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete mint tudományos műhely?
munkahelyeknek is) feladata lenne a fiatal kutatók intenzívebb szakmai segítése, integrálása a tudományos közéletbe. Kutatóintézetünk tehát mindeddig nem vállalta föl tudományszakunk a társadalmi, politikai, gazdasági változásokhoz igazodó megújításának, új szerepe végiggondolásának feladatát, sokkal inkább az ún. tradicionális néprajz területén mondhat jelentős eredményeket magáénak. Sok még a teendő addig, ameddig az Intézet valóban betöltheti az alapító nyilatkozatban megfogalmazott, az országban folyó néprajzi alapkutatások területi és tematikai öszefogását célul tűző feladatát. Végiggondolva az elmondottakat, úgy érzem, kissé talán túlságosan is kritikusra sikerült mondanivalóm. Igazságtalan ez azért, mert azáltal, hogy a többi intézményről nem nagyon hallottunk véleményeket, óhatatlanul a negatívumok kerülnek előtérbe. De talán a kritika, az elégedetlenség megfogalmazása egy ilyen összejövetelen nem haszontalan, segítheti a vitát, feladataink újragondolását. IRODALOM Paládi-Kovács Attila 1990 A néprajzi kutatás Magyarországon az 1970-80-as években, tio Ethnographica 14. Budapest. Beszámoló az MTA Néprajzi Kutató Csoport 1986-1990. évi tevékenységéről ABSTRACT THE RESEARCH INSTITUTE OF ETHNOGRAPHY OF THE HUNGARIAN ACADEMY OF SCIENCES - AS AN ACADEMIC WORKSHOP? Zsuzsa Szarvas In my paper I wish to answer the following questions: how and up to what extent is a research institute, which inevitably has a leading role among the institutions of ethnography of Hungary, able to fulfil its task? Is it able - be it necessary at all - to coordinate various projects of ethnographic research? Does it fulfil an intermadiary function between ethnography and other social sciences? My paper is built on the following foundations: - a short history of the Research Institute; Documenta. (Kézirat) 46