Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

ELŐADÁSOK - SZARVAS ZSUZSA: A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete mint tudományos műhely?

szerint - másképp kellene csinálni ahhoz, hogy ez az intézet valóban betölthessen egyfajta vezető vagy inkább koordináló szerepet az egyes intézmények között. Csak néhány kutatási program vázlatos bemutására van módom e helyen vállalkozni, így tehát a kép távolról sem teljes. Az intézet kutatógárdája jelentős részének tudományos tevékenységében meghatározó szerepet töltött illetve tölt be az új kéziköny, a Magyar Néprajz munkálataiban való részvétel. Ennek megalkotása és megjelentetése az intézet legfontosabb feladata, s megítélésem szerint ez hordozza magában az intézet arculatát befolyásoló egyik legjelentősebb ellentmondást is. Egy ilyen kézikönyv mindenképpen szintézis, tehát az eddig elvégzett kutatások, ismeretek összefoglalása, áttekintése. Az időbeli elhúzódás, s ugyanakkor a sürgető határidők a megjelentetés most már mielőbbi megvalósítása érdekében számos kompromisszumra kényszerítik a szerkesztőket, szerzőket egyaránt. Ugyanakkor más tevékenységektől - legalábbis jó időre - elvonják az ezen munkálkodó kutatókat. így tehát azzal nemigen tudnak, akarnak foglalkozni, hogy a szintézis elkészítésével egyidejűleg végiggondolják a tudományszak vagy saját szűkebb szakterületük megoldandó problémáit, új - a szakma megújítása irányába mutató - kérdéseket vessenek föl, próbáljanak megvizsgálni. Némileg más a helyzet azokkal a külső anyagi forrásokból finanszírozott kutatási programokkal, amelyek az utóbbi években egyáltalán lehetővé tették az intézet egzisztenciális létét. Talán ezeknek lehetne feladata új kutatások beindítása, új koncepciók kidolgozása, ezt a szerepet azonban nemigen képesek betölteni. Az elmúlt évek egyik legjelentősebb programja volt az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alap) által finanszírozott Életmód és a tradicionális kultúra változása Magyarországon a 19-20. században című nagyszabású program (amely több kisebb résztémában jelenleg is folyik). Ez azonban - jelentős könyvkiadási tevékenységén túl - nem hozott átfogó kutatási témákat, eredményeket, nem jelentett tudományos együttgondolkodást, inkább az anyagi hátterét teremtette meg annak, hogy egyáltalán az egyes kutatók végezhessék napi feladataikat, terepre, levéltárakba mehessenek, s publikálhassák eredményeiket. S annak ellenére, hogy ebben a programban számos vidéki muzeológus, egyetemi oktató, hallgató vett részt, valójában nem jött létre párbeszéd az az egyes kutatások között, ezek a maguk szűk vagy kevésbé szűk területén elszigeteltek maradtak. Nem álltak össze egységes koncepcióvá, nemigen vetettek föl tudományszakunk jövőjére vonatkozó, megújulása irányába mutató kérdéseket. Mindezek a vonások jellemzőek az intézet szinte valamennyi kutatási programjára. Ez alól én magam két kivételt látok. Az egyik A társadalmi mobilitás és kulturális rétegződés vizsgálata családtörténetek, kapcsolathálók elemzésével című, 1986 44