Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

ELŐADÁSOK - SZARVAS ZSUZSA: A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete mint tudományos műhely?

b/ A néprajz és a folklór történeti és recens anyagának gyűjtése rendszerezése, feldolgozása. c/ A kutatási eredmények közzététele tematikus és lokális monográfiákban, folyóiratokban. d/ A nemzetközi munkamegosztásban való részvétel, a néprajztudomány nemzetközi szervezeteiben a szak hazai képviseletének biztosítása. E négy pont közül valójában az első az, amely az intézmény vezető szerepét hangsúlyozza a tudományszakon belül, s amellyel érdemes közelebbről is foglalkozni. Eleget tesz-e, tud-e tenni ennek a feladatának? Mielőtt erre a kérdésre megpróbálnék választ adni, egy lényeges dolgot feltétlenül érdemes itt újból felidézni. Nevezetesen azt, amiről már a bevezetőben szóltam - s őszintén remélem, ez vitára is alkalmat fog adni ebben a körben is -, hogy szükség van-e egyáltalán ilyenfajta akadémiai intézményhálózatra, s azon belül önálló Néprajzi Kutatóintézetre? Az ellenzők - akik között tudományszakunk jeles képviselői is megtalálhatók - fölöslegesnek tartják, sztalinista modellnek tekintik ezt a felépítést, s az ilyen intézeteket fel akarják számolni, vagy legjobb esetben egyetemek megfelelő tanszékeihez kívánják csatolni. Én magam ezzel semmiképpen nem értek egyet, azt gondolom, megfelelő keretek között, átgondolt kutatási koncepcióval, megújuló tudományos programmal mindenképpen létjogosultsága van az akadémiai intézményhálózatnak, s közte a Néprajzi Kutatóintézetnek is. Ennek előrebocsátása után térjünk vissza a felvetett kérdésre, a koordináló szerepnek való megfelelésre. Kétségtelen, hogy intézetünk jelentős eredményeket tudhat maga mögött. Az intézet munkatársainak irányításával készültek el az 1970-es években a Néprajzi Lexikon kötetei, jelentős szerepet vállalt a Néprajzi Atlasz munkálataiban, jórészt itt készülnek - igaz lassan már évtizedek óta - az új kézikönyv, a "Magyar Néprajz" kötetei, a Magyar Népmesekatalógus, s a debreceni egyetem után a legtöbb néprajzi kiadvány talán itt jelenik meg. Sok jelentős hazai és nemzetközi konferenciát szervez, s képviselői jelen vannak ugyancsak fontos hazai és külföldi konferenciákon, s a sort tovább lehetne még folytatni. A pozitív értékelést azonban elvégezték és elvégzik az intézet vezetői, akik éves, ötéves beszámolókon, jelentések írásakor mindezeket felsorolják, méltatva ezzel az Intézet - valóban elévülhetetlen - érdemeit. Nem a mennyiséggel van tehát a baj. Engedtessék meg nekem, hogy mindezeket elismerve szóljak saját - s újból hangsúlyoznom kell, hogy ez magánvéleményem - hiányérzeteimről. S itt nem elsősorban a felsorolt nagy munkák kritikáját kívánom adni, mert erre nem is tudok, nem is akarok igazán vállalkozni, ez jóval meghaladná az előadás kereteit, hanem inkább arról szólnék, hogy mi az, ami elégedetlenné tesz, amit - megítélésem 43