Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

KUNT ERNŐ: Kik döngetnek s milyen kapukat? A Fiatal Néprajzkutatók Országos Konfereciája elé

Ugyanakkor az antropológusképzésnek szem előtt kellene tartania azt az igényt, hogy a kultúrakutatónak nemcsak a saját és a vizsgált társadalmi térben, hanem a társadalom különböző régióiban is hitelesen kell tudnia mozogni. Mivel a kultúrát a másik emberen keresztül ismerjük meg, ezért emberismeretre, de legalább annyira önismeretre van szükség: kontroliképpen és referenciaképpen. Az antropológusnak segítenie kellene abban is választ találni, hogy az új és megújuló világ új eszközei, tárgyai, hogyan épülhetnek a megelőző korok tárgyainak hagyományos, időközben ösztönössé vált használatára, illetve, hogyan lehetne azokat természetesebb, emberközelibb, humanizált használatba vonni. A korszerű, a hipermodern technikai eszközök humanizálásában nemcsak az ergonómia, s nemcsak a design, a formatervezés szempontjainak kell érvényesülniük ahhoz, hogy ezeket az eszközöket a kor embere minél kisebb stresszhatásoknak kitéve, iiiinél kisebb innovációs zökkenőkkel vehesse használatba, s belőlük ne csak használati eszköz, hanem korunk emberét reprezentáló tárgyi környezet, sőt az e tárgyakra vonatkozó, ezeket átszövő nem dologi vonatkozásokkal és vonatkoztatásokkal, mítoszképződésekkel átszőve: tárgyi világok válhassanak. Korunk posztindusztriációs kultúrájának alapvető kihívása a szemé-lyes/lokális, nemzeti és nemzetközi identitás helyes tudatosítása, hitelesítése és folyamatos ápolása. A Föld különböző társadalmaiban élesen és sokszor tragikusan fogalmazódik meg a helyes válasz igénye e kihívásra. Európában is - mind történeti, mind pedig aktuális vonatkozásban - ismerős ez a gond. A közép-európai népek új identitáskeresésében pedig a napi politika szintjén vetődik fel. A korunk kultúráját megérteni kivánó antropológusnak minden bizonnyal szemébe tűnik, hogy míg egyfelől bolygónk lakói egyre több vonatkozásban azonos univerzálék szerinti szolgáltatásokban részesülnek - a Coca-Colától a műholdas televízióadásokig - addig korántsem mutatható ki a társadalmakat átfogóan egymáshoz közelebb hozó globális kultúra szervessége. Sok jele van ennek az egységesülésnek, de távolról sincs meg a kultúra szerkezetének átfogó egysége. Általánosságban sokkal inkább uniformizálódásról lehet beszélni, amely inkább csak a felszínen hat. Ebben a felszíni egységesülésben szembeötlőek s kívánatosak a nemzeti, a regionális kultúrák sajátosságai, amelyek változatossá, alkalmazkodóvá tehetnék a globális kultúrát. Tehetnék, ha ténylegesen adaptálásra kerülnének. Ha eléggé jól ismernénk azt a világkultúrát, amelyre oly gyakran hivatkozunk, s ha professzionális módon, azonos paraméterek szerint kerülnének értelmezésre a különböző tradicionális kultúrák. Ez azonban ma még koránt sincsen így. Egyfelől a néprajz nemzetenként eltérő fejlődési foka miatt, másfelől pedig terjeszkedési és hódítási lehetősége és gyakorlata miatt. Ebben a globális kultúrában a nemzeti, regionális kultúrák harca 10