Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

KUNT ERNŐ: Kik döngetnek s milyen kapukat? A Fiatal Néprajzkutatók Országos Konfereciája elé

évtizedes politikai tiltás és tudományos ellenérzés, idegenkedés múltán - az utóbbi évtizedben kerülhetett csak felfedezésre, befogadásra, s napjainkban szélesedik ki művelése; hanem éppen azért, mert példát mutat a vizsgálati, a megismerési tárgy iránti elfogulatlan, rugalmas és a hagyományos tudományszerkezeti és tudományszociológiai határokon felülemelkedni kívánó és tudó alkalmazkodóképességére.) Meglehet, hogy a jövő egyetemén nem így fogják nevezni, a társadalom- és kultúrakutatás komplex módszerét, de hogy a kulturális antropológia tanulságaiból sokat fognak okulni és meríteni, az nagyon valószínű. Aminthogy az antropológia (amely csak nevében hasonlít a hazai tájakon tudománytörténeti okoból alkalmasint inkább ismert fizikai antropológiához, azaz az ember testi felépítésbeli jellegzetességeit, s ezek alapján a jellegzetes embertípusokat, rasszokat vizsgáló embertanhoz) meghatározóan sokat merített a nyelvészet ezen évszázadban lezajló elementáris erejű és példaadó átalakulásából. S ezen nyelvészet iránti fogékonyság alapja pedig minden bizonnyal az emberi megismerés módjának hangsúlyeltolódása az értelmezéstan, a magyarázattan felé. Az antropológia, s különösen a szimbolikus antropológia vádakat kiváltó jellemzője, hogy mennyire figyelemmel van korunk szellemi mozgásában a hermenautika forradalmára. Ennek megfelelően a társadalom- és kultúrakutatás mai viszonyát tárgyához a fordító, a tolmács munkájával lehetne leginkább összehasonlítani. A saját kultúra tudatos elsajátítása mellett meg kell tanulni a másik kultúrát, s hiteles fordításait adni annak a saját, a mi-csoport és a vizsgált, értelmezett ők-csoport számára egyaránt. A másik kultúra jelenségeinek értelmezése és magyarázata számos irányból megközelíthető. A kulturális antropológia a használat oldaláról közelít: a dolgok, viszonylatok, tettek és szavak értelme használatukban, aktuális társadalmi alkalmazásukban, a közösségi gyakorlatban nyilatkozik meg. Ebben az értelemben maga a kultúra tulajdonképpen nem más, mint az élet leéléséhez adott helyen, időben és társadalmi térben érvényes használati utasítás. A cél tehát professzionális - valamennyi társtudomány és a társadalmi döntéshozó, a politikus számára is érthető és használható - fordítását adni az élet helyes (és lehetséges, reális) leélésére vonatkozó lokális, hagyományos - ha tetszik nemzeti - használati utasításoknak. Ezt a használati utasítást érvényesülésén keresztül lehet mindenekelőtt megismerni, s csak emellett segíthetik a megértést a vizsgált kultúrában alkalmazott önmagyarázatok, ideológiák. Ezért tartozik adatgyűjtő módszerei közé az úgynevezett résztvevéses megfigyelés: azaz a vizsgált közösség kötelékében eltöltött huzamosabb időszak során megfigyeléssel gyűjtött adatok. 9