Huszár Tibor: Párhuzamok kés kereszteződések Erdei Ferenc, Bibó István és a Márciusi Front. A Makói Múzeum Füzetei 68. (Makó, 1991)

A Márciusi Front 1938. évi programjának szövegváltozatai. Bibó István szerepvállalása

néhány javítás, amit semmiképpen nem hagyunk el, értesd meg a többiekkel is. Szombat este álmosak vagy türelmetlenek voltak..." 23 2 Ha Erdei reakcióját nem is ismerjük, az bizonyos, hogy Sárközi Györgyöt kelle­metlenül érintette az egyszer már kialakított konszenzus felrúgása. Értetlenül állt a ténnyel szemben, s Erdei magatartása sem volt számára értelmezhető; kétirányú kötött­ségéről nem tudott, s ha a tény ismert is lett volna számára, nem volt elfogadható. 1938. február 18-án kelt válaszlevelében ezért nemcsak csalódottságának ad hangot, de azt is közli, hogy az ominózus szombat estén elfogadott változattal — utólagos egyeztetés eredményeként — Illyés Gyula és Veres Péter is egyetért. Sőt az általuk javasolt kisebb módosításokat Sárközi a többiekkel is egyeztette. Ezért nem tartja elfogadhatónak az Erdei által megküldött változatot, s azt kéri, hogy a közösen el­fogadott szöveget véglegesítse egy ponton: a községi autonómiák szerepével kiegészít­ve azt. 23 3 Egyébként Kovács, Féja, Illyés s maga Sárközi is az alapvető célok megfogalma­zásában osztották az Erdei által eredendően képviselt változatot — a Tervezet és a Válaszban publikált dokumentum egybevetése legalábbis azt tanúsítja, hogy az egye­zések a meghatározóak —, különösen két kérdésben azonban: a kisebbségek minősíté­sében s a tulajdonformák lehetséges változataiban elhibázottnak tartották a javasolt formulát. Vitatták továbbá a beterjesztett változatban hangsúlyosan képviselt néhány érték érvényességét vagy időszerűségét, illetve egyes megfogalmazásokat nem tartot­tak elég kiforrottnak. Voltak a pontok sorrendjével, illetve részletező kifejtésével kap­csolatban is fenntartásaik. A paternalizmus jellemzésével például egyetértettek, egy manifesztum jellegű dokumentumban ugyanakkor részletező tárgyalását nem tartot­ták sem indokoltnak, sem célszerűnek. Egészen más jellegűek Veres Péter megjegyzései. Ő Erdeiék szövegváltozatát érdemben elfogadhatónak tartotta — s mint az leveléből kitetszik —, különösebb tar­talmi ellenvetése sem volt. Ám — részben Féja véleményét támogatva — egyrészt maga is szkeptikusan viszonyult a kiáltványhoz, mint műfajhoz, másrészt — vissza­utalva a Makón kibontakozó vitára — a Márciusi Front politikai mozgalommá való átalakulásától féltette vállalkozásukat. „Ne értsük félre mozgalmunk eszmei és gya­korlati, tehát történelmi jelentőségét és szerepét — írja még a vonaton sebtiben Erdei­nek adresszált levelében. — Láthatjuk a magyar valóság mai állapotából, hogy eszméink, célkitűzéseink aktuálpolitikai megvalósítására nincs sem lehetőségünk, sem embereink... Viszont, ha ez így van, akkor nincs értelme újabb kiáltványokat és programokat kiadni. Ellenben írói feladatunk marad továbbra is, hogy az egyes prog­rampontokat elvi és gyakorlati szempontból egészen messzemenően kidolgozzuk, vagyis tanulmányokat, esetleg könyveket — jó könyveket — írjunk ezekről a kér­désekről." 23 4 Újraolvasva a Kiáltványt, részlegesen módosítja álláspontját. Ujabb javaslatai azonban — az adott keretek között — már nem voltak kivitelezhetőek. 23 5 Erdei, érzékelvén, hogy az idő is elfogyott és mozgástér sem maradt, kompromisz­szumos javaslattal élt. Beleegyezett a vezetőség által javasolt sorrend visszaállításába, ugyanakkor a szövegben megőrizte a végrehajtott korrekciókat. Elfogadta Sárközi korábbi javaslatát, hogy a vezetőség tagjainak neve helyett aláírásként szerepeljen: 23 2 Erdei Ferenc levele Sárközi Györgyhöz. Makó, 1938. február 8. Levelezés: 225. 33 3 Sárközi György levele Erdei Ferenchez. Bp. 1938. február 18. Levelezés: 231. 23* y ere s péter levele Erdei Ferenchez. H. n. 1938. február 20. (hely, idő nincs megjelölve). Levelezés. 233: 23 5 Veres Péter levele Erdei Ferenchez. Balmazújváros 1938. febr. 21. Levelezés: 234. 66

Next

/
Thumbnails
Contents