Halmágyi Pál: A Makó és környékéért vívott harcok 1944 őszén. A Makói Múzeum Füzetei 65. (Makó, 1989)
Az Arad elleni magyar támadás és a szovjet csapatok megjelenése a Maros völgyében. Arad elvesztése
A magyar—román határon eközben mindinkább súlyosbodott a helyzet. A vezérkari főnök 1944. augusztus 28-i jelentéséből tudjuk, hogy Mezőhegyes és Makó között a román erők három helyen is, szakasznyi katonával előretörést kíséreltek meg, melyeket a magyar határvédelem visszavert. Augusztus 30-i feljegyzések szerint pedig a nagylaki határvadász őrsöt vették a másik oldalról géppuskatűz alá. 1 6 A német vezérkar a Dél-Ukrajna hadseregcsoport arcvonalának augusztus 20-i áttörése után, újabb védővonalát a Déli-Kárpátok bércei között kívánta kialakítani. Ezért indítványozta az ott átvezető hágók birtokba vételét — s így Dél-Erdély megtámadását — a magyar állam és hadvezetésnek. Erőfeszítései végül sikerrel jártak és Vörös János vezérkari főnök elkészítette a Dél-Erdély elleni magyar támadás tervét. Az akciót a 2. magyar (erdélyi) hadsereg kezdte meg szeptember 5-én Kolozsvár— Marosvásárhely térségéből Torda és Marosludas felé támadva. Az előretörést a kezdeti sikerei után szeptember 8-án, a szovjet csapatok Erdélybe érkezésének hírére megállították és az egységeket a Maros vonala mögé rendelték vissza védelembe. 17 A Déli-Kárpátok birtokba vételére alapozott terv tehát összeomlott, s a német—magyar vezetésnek most már a szovjet csapatok magyar Alföldre való kijutását kellett megakadályoznia. A 2. Ukrán Front jobbszárnya az iai§i—kisinyovi áttörés után augusztus 25— 26-án érte el a Keleti-Kárpátok hágóit. A hegyszorosokban kiépített védelmet nehéz harcok árán tudták csak leküzdeni a szovjet csapatok, s igen lassan haladtak előre. Erre figyelemmel és a román kormány kérésére a szovjet főhadiszállás szeptember 5-én utasította a front közepén és balszárnyán, a román alföldön gyorsan előre haladó csapatokat, hogy forduljanak északra, ill. északnyugatra és keljenek át a DéliKárpátokon. Az erdélyi medencében Kolozsvár irányába támadva, nyújtsanak segítséget a magyar támadás ellen ott védekező román hadseregnek. Ugyanekkor a Keleti-Kárpátok szorosaiban védekező német—magyar erők hátába kerülve, hathatósan támogathatják a frontjuk jobbszárnyát. A román alföldről északnyugati irányba fordított 53. hadseregnek és 18. harckocsi hadtestnek a Brád—Lúgos vonal szeptember 19-i elérését határozták meg. E terepszakaszról a fokozatosan szélesedő folyóvölgyekben pedig már közvetlenül a magyar Alföldre vezet az út. A Fekete- és a Fehér-Körös, a Maros, a Béga és a Temes völgyeinek eléréséért tehát újabb versenyfutás kezdődött. A szovjet csapatok, bár messzebbről indultak, de jobban voltak gépesítve, s egy már szövetséges ország területén nyomultak előre. A magyar csapatok viszonylag közelebb voltak, gépesítettségük azonban minimális volt, s végül is ellenséges területen kellett a távot megtenniük. A második Dél-Erdély elleni támadást szeptember 12-én reggel a Bánátban állomásozó német csapatok kezdték meg. A 4. SS. Polizei páncélgránátos hadosztály erős páncélos egységeivel megindult Temesvár felé. Céljuk a Béga és a Temes-völgy lugosi kijáratának elfoglalása volt. Ott akarták megakadályozni a Déva felől közeledő 53. szovjet hadsereg, ill. a Karánsebes felől előrenyomuló 46. szovjet hadsereg egységeinek kijutását a bánáti síkságra. Szeptember 12-én kapta meg a támadási parancsot a IV. és VII. magyar hadtest is. Feladatuk a Körösök és a Maros-völgy kijáratának lezárása volt, ill. előrenyomulásukkal északról biztosítaniuk kellett a bánáti német támadást, harmadsorban pedig a vezérkar még azt is remélte, hogy e támadással tehermentesíti a Maros vonalán Erdélyben védekező 2. hadsereget. 1 8 1 6 HL Tájékoztató 1944. augusztus 30. 1 7 Magyarország hadtörténete. 388. 1 8 Magyarország hadtörténete. 389—390. 9
