Fenyvesi László: Makó mint hódoltsági nagyváros a 16. században. A Makói Múzeum Füzetei 64. (Makó, 1989)

Makó a török köz- és pénzügyigazgatás rendszerében

nem ez történt: ide éppúgy külön kádi került, mint a náhié (és egyben a szandzsák) székhelyére, Csanádra. Ez pedig már önmagában is minősíti Makó különlegesen fontos szerepét a Csanádon berendezkedő, középszintű török tartományi vezetés számára. S mivel Makóra katonaságot nem vezényeltek, nyilvánvaló, hogy a makói kádi, az emin, beosztottjaik és szolgaszemélyzetük biztonságát elsősorban a közeli Csanád helyőrsége garantálta, no meg Nagylak, Arad és Szeged török garnizonjai. Ez persze leginkább csak békeidőben funkcionálhatott eredményesen. Makó tehát, mely korábban magánföldesúri uradalmi központ volt, 1552 őszétől török közigazgatási alközponttá vált. A makói kádi illetékessége ugyanis korántsem csak a hászvárosra terjedt ki, hanem a Maros északi partjának falvaira is, Szegedtől Nagylakig. A csanádi náhié, e török járás ily módon két bírósági kerületre tagolódott, úgy mint a folyótól délre funkcionáló csanádi kazára, továbbá a Maros jobb partjának Makó-környéki helységeit egybefogó makói kádikörzetre. A kádi a helyi török államapparátus legmagasabb rangú vezetőjeként, közreműködött valamennyi közigazgatási, igazságszolgáltatási, pénzügyigazgatási, vallási, katonai és polgári tevékenység irányításában, ellenőrzésében. Nemcsak bíró volt, hanem közjegyzői, ügyészi, sőt anyakönyvvezetői feladatokat is ellátott. Szandzsákösszeírás, adóbeszedés, vámkezelés, mindennemű pénzügyek elképzelhetetlenek voltak a müfettisi (felügyelői, revizori) hatáskörének folyamatos érvényesülése nélkül. Nyilvánvaló tehát, hogy a pezsgő életű Maros-parti mezővárosban működő török kádi sem unatkozhatott, még abban az esetben sem, ha egyetlen eddig előkerült konkrét adatként jelenleg csak arról van tudomásunk, hogy a hidzsra 987. esztendejében, vagyis 1579-ben Musza bin Ali makói mollah és kerületi kádi hivatalos szidzsilje szerint Farkas András legényfia, Pál makói lakos mint vőlegény felbecsültette vele mindazon menyegzői ajándéktárgyakat, melyekkel jegyesének, Kalcsa István makói polgár lányának kívánt kedveskedni.

6

2 Egyelőre más makói kádit nem ismerünk név szerint, ám az 1593-as erdélyi portyáról megemlékező jelentésből még arról is tudomásunk van, hogy a kádi a helyi török kolónia vezéregyéniségeként a mezőváros központjában lakott, úgymint a piacteret övező kőházak egyikében, ahol persze őt is lekaszabolták a magyar huszárok. A makói kolónia másik kulcsszereplője az emin volt. Őt a régebbi, hagyományos felfogás adószedőként tárgyalta, s ez a szemlélet szintén elég erősen tartja még magát egyes helyi kiadványokban. Ez azonban szintén leegyszerűsítés, hiszen azokban a helységekben, ahol nem működött kádi, az emin volt a török hivatali apparátus gazdasági-pénzügyigazgatási-adóztatási részlegének a feje, vagyis afféle vám- és adóbiztosként működött. Abból a tényből, hogy a makói emin még a hanyatlás idején, 1615-ben is teljes érvényű, pecsétes harmincadnyugtát állíthatott ki, joggal következtethetünk arra, hogy a szultáni hászváros gazdasági életében kulcsszerepet betöltő révátkelőhely voltaképpen valamelyik harmincadállomás helyi fiókjaként, filiáléjaként üzemelt. A kérdéses makói harmincadnyugta a következőképpen hangzik: „Héjas Ambrus nevű zimmí (keresztény alattvaló, kereskedő) 20 bála posztó és egyéb hurdevat (apróbb árucikkek, vegyes holmi) után a defterhánét (kincstárt) ilettő harmincadot (gümrüköt) és egyéb illetéket (reszm) Makón lefizetvén, ezen tezkerét kapta, hogy szükség esetén mint temesszüköt (nyugtát) előmutathassa. Kelt 1024. ramazán 20—30-án (1615. október 12—23). Mahmud makói emin."

6

3 6

2 MOL.R.315. Török iratok gyűjteménye. 1. csomó. Nr. 115. A gyöngyösi ferences kolostor török leveleinek regesztái (1549—1680). 14. fol. 95. sz. Makó, 987. év. (1579). — A mollah magsabb rangú és jövedelmi besorolású kádihivatalt töltött be. 6

3 Szilády Áron—Szilágyi Sándor: Okmánytár... H. 1863. 299. p. 20. sz.; Borovszky S.: Csanád... I. 295. p. 4. jegyz. 14