Borovszky Samu: Makó. A Makói Múzeum Füzetei 63. (Makó, 1989)

Előszó „Ki múltjára érzéketlen, jobb jövőre érdemtelen" — ezt a jelmondatot tűzte maga elé 1885-ben az alakulóban levő Csanádvármegyei Régészeti és Történelmi Társulat. A Társulat legfőbb célkitűzése pedig: „az első magyar király által alapított Csanád vármegyének múltját földeríteni, történetét hiteles adatok alapján, oknyomozólag történeti ítésszel megíratni, hogy annak idején vármegyénk Magyarországnak ezeréves független államiságának nagy ünnepén irodalmi és történeti beccsel bíró művel foglalhasson helyet a többi ünneplő vármegyék sorában." 1889 augusztusában tartott választmányi ülésen a Társaság titkárának, Czinkotszky Mártonnak kötelességévé tették, hogy a monográfia megírása céljából vegye fel a kapcsolatot Dr. Karácsonyi Jánossal, a tudós káplánnal, a későbbi akadémikussal. Karácsonyi rövid gondolkodási időt kért, miközben megjegyezte: „nekem már jelentek meg Csanád vármegye múltját érintő értekezéseim." Nem látszott tehát eleve reménytelennek a megbízás elvállalása. Czinkotszky Márton 1889 decemberében azonban már arról volt kénytelen Karácsonyit értesíteni: „hallgatásunk oka pénzhiány." Mindenesetre Karácsonyi Jánost meghívták az 1890. május 5-i közgyűlésre, ahol „Mikép jutott Csanád vármegye a török uralom alá" címmel előadást tartott. A monográfia megírását végül mégsem vállalta. Lonovics József főispánt, a Társulat elnökét is bántotta az egyhelyben topogás. „Az idő rohamosan halad — írta —, a milleneum pedig nap nap után közelebb jön és mi, az ős megye epigonjai még arra sem érünk rá, hogy annak nagy múltja, története megírására gondolnánk." Szél Ákos országgyűlési képviselő azt javasolta, hogy a monográfia megírását három történészre kell bízni: egyre a mohácsi vészig, másikra a hódoltság kora és egy harmadikra a napjainkig terjedő kor megírását. Miután megbízás alapján nem sikerült a monográfiát megíratni, 1893 szeptember 14-én felkérték a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy hirdessen pályázatot, kösse meg az illetővel a szerződést és bíráltassa el a kész munkát. Az Akadémia a levelet a Történeti Bizottsághoz továbbította, amely ajánlkozásra szólította fel a történészeket. Szentkláray Jenő rábeszélésére Borovszky Samu beadta ajánlkozását, és 1894 július 17-én megkötötték a szerződést. Borovszky Samu 1860. október 25-én, a szerb vajdaság területéhez tartozó Bácsordason (Karavukován) született. Apja mérnöki oklevéllel rendelkezett, de a szabadságharc küzdelmeiben való részvétele miatt mérnöki hivatalhoz nem jutott, községi jegyzőséget vállalt. E sváb faluból két év múlva a szerb-szlovák nemzetiségű Pincédre költöztek. Szlovák népiskolában, majd az újverbászi evangélikus német gimnáziumban tanult. Tíz éves korában végre tősgyökeres magyar városba, Nagyszalontára kerültek, innen pedig Békésre. Apja 1876-ban elvesztette állását, messze idegenbe költözött, így anyja hat gyerekével magára maradt. A legidősebb fiú, Samu úgy tudta Budapesten a református főgimnáziumban tanulmányait folytatni, hogy segédtanítónak állt, majd egy előkelő családnál magántanítói megbízást vállalt. Egyik tanára, aki 3