Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - A teiepítvényes falvak létrejötte Csanád megyében
A TELEPÍTÉS ÉS AZ ELSŐ ÉVEK TÖRTÉNETE (1843—1848) A telepítvényes falvak létrejötte Csanád megyében A Székegyházi pusztán 1843-ban, szervezett kincstári telepítés útján, új falu született Nagymajláth névvel. A kamara a telepeseket feles dohánytermesztésre kötelezte. Ez a súlyos kötelezettség, valamint a telepítvényes viszonnyal együtt járó jogi helyzet hosszú időre meghatározta a község gazdasági, társadalmi arculatát, az itt élők politikai beállítottságát, szociális, kulturális helyzetét. A Csanád, Arad, Békés megyei dohánykertész telepek létrejötte összefüggésben van az 1810-es évek, majd az 1840-es évek konjunkturális időszakával. Ekkor ugyanis a francia háború és a kontinentális zárlat következtében nem juthatott el az amerikai dohány Európába, és ezért szerte az Óvilágban új dohányültetvényeket létesítettek. A magyarországi termelés is a fokozott kereslet és az emelkedő árak mellett újabb lendületet kapott, annál is inkább, mert a Habsburg-birodalomnak Magyarország volt a legalkalmasabb dohánytermő területe. Az északi és nyugati peremvidékek jobbágyi és zselléri termelésébe ez időtől fogva kapcsolódtak be erősebben a majorságaikat már nagy gonddal szervező földesurak. Ekkor indult meg Csanád, Békés megye partosabb, száraz térségein is a dohánytermesztés, és kezdődött a dohánykertészek tömeges telepítése zömmel a kincstári tulajdonú földekre. Az újonnan telepített kertészségek a régieknek (XVIII. századiak) egyik későn létrehozott válfaját alkották, és különböztek például a korábban alakult csongrádiaktól. 2 6 A dohánykertész-telepítés nagy szerepet játszott a török kiűzése után gazdátlanná lett és az idők folyamán a kincstár tulajdonába került hatalmas puszták benépesítésében is. A csanádi területeket a kincstár nem osztogatta szét oly mértékben az udvar kedvenc híveinek, mint például a csongrádiakat, hanem megtartotta saját magának és különböző bérlőknek adta ki, akik a XVIII. század folyamán elsősorban állattenyésztésre hasznosították. A terület legeltető hasznosítása a XIX. század elejére veszített jelentőségéből. A megnövekedett gabona-, dohánykereslet, a dohány árának rohamos emelkedése többszörös haszonnal kecsegtette a földtulajdonost, mivel viszonylag kis területen lehetett tekintélyes mennyiséget produkálni. Látnunk kell itt azonban azt is, hogy lényegében elérkezett az ideje ezeken a területeken is az éssze2 6 A telepítvényes falvak, ezek között a dohánykertész községek problematikája ismert az országos történeti feldolgozásokból. Vö. Takács Lajos: Dohánytermesztés Magyarországon. Bp. 1964. Gyimesi Sándor: A telepítvényes falvak „felszabadulása" —A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában. Szerk. Szabó István. Bp. 1965. Barta István: A kormány parasztpolitikája 1849-ben. Századok. 1955/6. 1956/1—2. A témában újat elsősorban a helytörténeti kutatás hozhat. Ezek sorában úttörő jelentőségű munkaként kell kiemelnünk a következő feldolgozásokat: Oltvai Ferenc: Pitvaros telepítése és küzdelme az úrbéresítésért 1816—1849. Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve 1963/64. Szerk. Nagy Gyula. Orosháza, 1965. Uö: Mezőkovácsháza község telepítése és fejlődése 1814—1849. Emlékkönyv Mezőkovácsháza község alapításának 150. évfordulójára. Szerk. Dankó Imre. Mezőkovácsháza, 1964. 17
