Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - A teiepítvényes falvak létrejötte Csanád megyében
rűbb, intenzívebb gazdálkodásnak, amelyre a kiterjedt, régimódi és nagy területeket igénylő állattartásnak is át kellett térni. Az intenzívebb földművelésre azonban a kincstári területek bérlői nem térhettek át egyszerre, már csak azért sem. mert bérlők voltak, és a könnyen más kezére jutható földekbe nem akartak súlyos összegeket invesztálni. Ehelyett inkább a gyors hasznot hajtó dohánykertész-telepítést választották, amellyel a földek egy részét intenzív művelésnek vetették alá, ugyanakkor gyors és jelentős hasznot is biztosítottak maguknak — minden különösebb befektetés nélkül, hiszen a dohánykertészek ebben az időben fogattal és gazdasági felszereléssel is rendelkeztek, és teljesen önerejükből hozták létre az elvadult parlagon dohányültetvényeiket, lakóházaikat, falvaikat. Ez utóbbi feltétel az 1840-es években, a közvetlen kincstári telepítések idején azzal módosult, hogy a letelepedéshez a kincstár, mirt földesúr — magas kamatok mellett — pénzkölcsönt nyújtott. Ennek az új törekvésnek a szülötte a nagymajláthi kertészség is. A Csanád, Arad, Békés megyei dohánykertész-telepítések abban is különböztek a csongrádiaktól, hogy itt kezdettől fogva jóval nagyobb terület, egy-egy kisebb sessió jutott a kertészeknek. Viszont a Csanád, Arad, Békés megyei telepítés sem egy ütemben, nem is egyformán zajlott le, hanem a néhány évtized alatt is más-más fázisai voltak: 1 Az első csoportba azok sorolhatók, amelyek 1813-tól kezdődően a kincstári földeket bérlők területein települtek meg; a dohánytermesztés, de egyáltalán a földművelés még teljesen a kertészek kezében van és a telepítők csak lassan kapcsolódtak be a termelésbe. 2 Külön csoportot alkotnak azok a falvak, amelyeket a dohánykereskedők kifejezetten dohánytermesztési céllal — ha ez a települők előtt nem is volt kezdetben felfedve — telepítettek az 1840-es évek elején. 3 Végül egész önálló jelleget mutat a kincstári telepítés, amely nagymértékben 1843-ban indult meg, és amelyhez kapcsolódott 1844-től kezdődően a dohánykertész községek visszavétele is. 2 7 A Csanád megyei kincstári területen fekvő telepek közül az első csoportba sorolható Kisiratos, Marczibányi Dombegyháza, Bánhidy Dombegyháza, Tót-Kovácsháza, Református Kovácsháza, Nagy-Kovácsháza, a másodikba Dombiratos, a harmadikba Nagymajláth, Alberti, Ambrózfalva, Kövegy, Királyhegyes, Kunágota. Az 1840-es évek közvetlen kincstári telepítéseit csak részben motiválta a dohány árának emelkedése. Fontosabb volt az, hogy a kincstár biztos dohánytermesztő bázist akart teremteni külföldi szállításaihoz, kikapcsolva a közvetítő kereskedelem drága és bizonytalan segítségét. Ugyanakkor a délvidéki területek úgyis üresen álltak, eddigi hasznosításuk, hogy ti. főbérlőknek adták ki a földeket, viszonylag kevés jövedelmet hozott. A közvetlen telepítéssel egyszerre több hasznot is ért el: a közvetlen kertészbérletekkel növelte jövedelmét, biztosította dohányellátását. Még erőteljesebben tükröződött ez a szándék a bérlőktől történő visszavételeknél: Csanádapáca 1843. XI. 1-én, Tót-Kovácsháza és Nagy-Kovácsháza 1848-ban, Református Kovácsháza és Kisiratos 1852-ben került vissza közvetlen kezelésbe. 2 8 A kincstártól való közvetlen függés a végleges letelepedést tekintve (különösen a 40-es évektől) nagyobb biztosítékot nyújtott a lakosoknak. Nem állt fenn az veszély, hogy a több évre kötött szerződés lejártával a lakosokat szélnek eresztik. A vi2 7 Takács i. m. 95—96. 2 8 CSML Kincstári telepes községek örökváltsága 1885—1887. Külön gyűjtött anyag. 110. doboz. Csanád megye Közigazgatási Bizottságának iratai. Az 1685/1880. sz. körrendeletre adott válaszok: 6572, 249, 472, 179, 250. 18
