Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
Változások a telepítvény életében az örökváltsági szerződés létrejöttéig (1848—1878) - Gazdasági élet
— Fakereskedőnek 65 — — Komlóson, Pitvaroson téglát vett 9000 db ? — Sipos Jánosnak ad a malomért 225 — — fáért Makón 163 60 5 köböl mész 17 — — Az makói malom elhordása 9 ? — 8000 vályogot vett ? 9 3000 tégla Komlóson ? ? Sátorfa felállítása ? ? — Komlóson 10 000 cserép 100 — — Orosházán volt bádoggombért ? ? — 8000 cserép Pitvaroson 64 — — Somfát 200 db polyvát tapasztani 12 — — Az két malomra kötelet vettem — 80 A település életében az első évektől kezdve fontos szerep jutott a pénz- és hitelviszonyoknak. Igaz, hogy sajátos formában jutottak érvényre a helyi gazdasági életben, de végső soron mégis a mozgatórugó szerepét töltötték be, márcsak azért is, mert a kertészség létrejötte, egyáltalán további élete is a konjunktúrára, az árutermelésre volt alapozva, ami nem nélkülözhette a pénz állandó jelenlétét. Az indulást már ismerjük, konkrétan azt, hogy mit hozott a kincstárnak 20 ezer Ft hitelbefektetés. Ez a tőke a későbbiekben is kamatozott abban az értelemben, hogy a kertészek még jobban eladósodtak, és az adósságok kamatai a kamarának újabb bevételeket jelentettek. Az idők folyamán a telepesek is hozzászoktak az állandó adóssághoz, nem is nagyon igyekeztek azt idő előtt törleszteni. Különösen szembetűnő ez 1873 után, a megváltás napirendre kerülésekor, amikor a kibontakozó válság miatt egyébként sem tudtak fizetni. A kincstár sem tehetett mást, minthogy évenként átütemezte az adósságokat természetesen újabb kamatjával együtt. Az örökváltsági szerződés megkötése után pedig ez az átütemezés tudatossá vált a kamarai ügyintézés részéről, természetesen nem humánus meggondolásból. A földet ugyanis az akkori árfolyam hússzorosáért értékesítették, és ennek az összegnek a kamatjai olyan magasra rúgtak, hogy már önmagában ezért is érdemes volt az adósságokat átütemezni. A kincstári vezetők gondolkodásmódját, azaz a tudatosan fenntartott adósságátütemezést egyértelműen bizonyítják a kertészközségek 1880-ban íródott levelei, amelyekben azt jelzik, hogy néhány tehetősebb gazda egy összegben akarja kifizetni a váltságdíjat, de a kincstári igazgatóság nem engedélyezi azt. 20 7 Nem fűződött hozzá érdeke, mert ezzel a folyamatos hitellel — elvileg felfogható annak — a kamatokkal együtt (kamatos kamattal számolva) az amúgyis borsos megváltási árnak éppen a háromszorosát kapta meg 45 év alatt. Az országosan kibontakozó hitel-lehetőségekből a kertészeket hivatalosan kirekesztették. Sajátos módon — mint a fentiekből láttuk — azonban mégis igen szorosan kapcsolódtak a hitelviszonyokhoz; igaz, rendkívül nagy árat fizettek érte. Sajátos az a mód is, ahogyan a hitelezés nem hivatalos helyi formái alakultak. Az alapja ennek is a konjunktúrával kapcsolatos, pontosabban azzal, hogy egyesek rövid idő alatt tekintélyes pénzösszegekhez jutottak, amiből hitelt nyújtottak társaiknak, illetve a községi szintű testületeknek. A példák sorából csak néhány jellemzőt emelünk ki: 10 7 CSML A kincstári telepes községek örökváltsága ... i. m. 5685/1880. sz. körrendeletre adott válaszok. 85
